2011. augusztus 23., kedd

Otthon készült fűszerolaj

35 lej – néztem szörnyülködve a 2,5 decis fűszeres olaj árcímkéjét januárban. A kis üvegcse a polcon maradt, a nagy elhatározás azonban nem tűnt tova. Éppen csak augusztusig kellett várni.

A különböző fűszerek aromájával dúsított olajak a kozmetikai ipartól a háromszéki konyhákig igencsak elterjedtek. Egészségügyi hatásukat mellőzve, maradjunk csak az aromáknál. A salátafogyasztás már nem csak nyári jelenség, legalábbis az éttermek menüjén külön tételként megjelenő Cézár, bécsi, Acapulco és egyéb hangzatos nevek ezt sugallják.
Elsősorban télen kissé ingerszegény a saláta: uborka, paradicsom, hagyma, alma, kínai kel, káposzta még csak kerül, de a fűszernövények az ablakban eléggé lustán tenyésznek. Nem úgy augusztusban, amikor a kertekben mosolyogva kunkorodik a csípős paprika, szárát már elfelejti a fokhagyma, és buján szerteágazik mindenféle fűszernövény.

„Olajológia”
A fűszeres olaj elkészítése gyerekjáték. Talán az a legfontosabb, hogy egy szép üvegünk legyen, lehetőleg átlátszó, hogy a flaska tartalmát precízen figyelhessük. A penész kizárása végett legyen a fűszer és az üveg is teljesen száraz. Ezen kívül étolajra lesz szükségünk, de ha nagyon bravúrosak vagyunk, (extra szűz) olívaolajt is használhatunk. Ez utóbbi legendásan egészséges, azonban jellegzetes aromáját könnyen elnyomja bármi. Köztes megoldásként használhatunk olcsóbb olívaolajat: a boltokban a „turtă de măsline” felirattal ellátott terméket keressük. Ez lényegében az olajbogyókból második préseléssel kisajtolt folyadék, ami nem olyan ízletes, mint az extra szűz, de egészséges, és árban közelít a napraforgóolaj árához.

Mit tegyünk az üvegbe?
Ezúttal történetesen egy olívás meg egy balzsamecetes üveget hasznosítottunk újra. Az üvegeket nyárias jellegű fűszernövényekkel tömtük meg: augusztus közepén már virágzik a bazsalikom, így fogyasztásra kevésbé alkalmas, de az üvegben szépen mutat, ráadásul aromás. A bazsalikombóbiták mellé került néhány levél is. A fokhagyma huncut fűszer: fél literhez 5 cikk azt eredményezi, hogy a fokhagyma minden mást elnyom. Persze készíthetünk tisztán fokhagymás olajat is, az is nagyon finom. A pikánsabb ízek kedvelői 2 cikk fokhagymát kombinálhatnak egy roppant csípős paprikával – tapasztalatunk szerint kellemesen fűszeres végeredményre számíthatunk. Esetünkben házilag termesztett oreganó és kakukkfű kapott helyet az üvegben, hiszen ezek a növények is most a legaromásabbak. Az olajban a növények virágai is jól érvényesülnek. (Aki télen akar fűszerolajat készíteni, az mozaikborssal, fokhagymával, babérlevéllel és kevés sóval is kísérletezhet. Szintén télen jön el a citromos változat ideje – ez főként halak mellé ajánlott.)
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/1132

1 megjegyzés:

  1. Az olcsóbb olívaolajról én azt hallottam, hogy vegyszerekkel áztatják-préselik ki...Ezért én ezt nem választanám.

    VálaszTörlés