2011. június 29., szerda

Előbb-utóbb azt kapjuk

 W. Somerset: A gyöngyszem
„Az élet furcsaságaihoz tartozik, hogy ha csak a legjobbat akarjuk elfogadni, nemegyszer meg is kapjuk; ha semmiképp sem vagyunk hajlandók megalkudni azzal, amit kaphatunk, akkor elképzelhető, hogy előbb–utóbb azt kapjuk, amit szeretnénk. Mintha a sors azt mondaná: ez az ember bolond, a tökéletességet kívánja – majd nőies szeszélyből az ölébe dobja.”

2011. június 10., péntek

Két hete paradicsom

Két hete paradicsomot eszem reggel, délben, és este is azt ennék, ha vacsoráznék. Kívánja a szerveztem. Nem csak úgy, hogy valamit kívánok, és enni szeretnék, hanem pont a PARADICSOMOT, és korlátlan mennyiségben. De nem akárhogy: olívaolajjal, friss bazsalikommal, oregánóval és sajttal(fetával vagy most pl. kaptunk egy vagon házi sajtot, és azzal esszük). Az ebédek két hete egyáltalán nem változatosak: paradicsom. Kíváncsi vagyok, mikor unja meg  a szerevezetem. A legfinomabba az olivával meglocsolt paradicsomos levet mártogatni a végén:)
S mindazok mellett, hogy imádom mostanában ezt az összeállítást, most olvasom, hogy nagyon egészséges is: " A paradicsom vitamintartalma igen magas, például sok benne a karotin, a B1-, B2- és a C-vitamin. Az ásványi anyagok közül leginkább káliumtartalma kiemelkedő. Élénkpiros színét a likopin nevű színezéknek köszönheti, mely egy erős antioxidáns hatású vegyület. Ezért a paradicsom élen jár a méregtelenítésben. Továbbá szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a prosztatát, a szájüreget, a gyomrot és a bélrendszert érintő daganatok megelőzésében. Zsírégető hatását is a likopinnak köszönheti, mely nem csak a zsíranyagcserét, hanem a sejtosztódást is szabályozza, miközben erősíti az immunrendszert.Élénkpiros színét a likopin nevű színezéknek köszönheti, mely egy erős antioxidáns hatású vegyület. Ezért a paradicsom élen jár a méregtelenítésben. Továbbá szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a prosztatát, a szájüreget, a gyomrot és a bélrendszert érintő daganatok megelőzésében. Zsírégető hatását is a likopinnak köszönheti, mely nem csak a zsíranyagcserét, hanem a sejtosztódást is szabályozza, miközben erősíti az immunrendszert.
kisebb normál A paradicsom fogyasztásával az ízületi és reumás fájdalmak is enyhíthetőek, emellett jó hatással van a köszvényre és a különféle gyulladásokra is. Segíti az emésztést, valamint lúgosító hatása révén csillapítja a gyomorsavtúltengést is. Magas víztartalma miatt lé formájában folyadékpótlásra is alkalmas, de nemcsak a szomjúságot oldja, hanem megakadályozza a vér besűrűsödését is."

2011. június 9., csütörtök

Nem újdonság: meleg van

A héten megérkezett az az igazi nyár, amikor csak úgy felforrósodik a bőrünk, és soha nem akar lehűlni, éjszaka sem. A téma az utcán hever, a vízcsapból is az folyik, és még folytathatnám édes kis közhelyekkel. Ez a vízcsapos tényleg igaz. Reggel és este cérnavékony vízsugár van, ha van. Ha meg nem, halljunk meg a melegtől. Azért hálistennek a fák hűs árnyékában nem olyan vészes a helyzet, csak ki kell vinni a pokrócot vagy a székeket, magasba kell pakolni a lábakat, hogy ne dagadjon, és jöhet az olvasás. Vagy csak úgy lehet nézegetni, hogy repülnek a sárgarigók a nyírről át a fenyőkre, nagy sebességgel. Háton feküdve a pokrócon igazi meseélmény lehet, amint a citromsárga madarak surrannak a kék égben. Sárgaságuk olyan feltűnő, hogy először azt hittem, valakinek elszabadult a papgálya.
Kívánkozom a tengerre, de nagyon. Pedig az idén sajna nem fog összejönni, de mit nem adnék egy kis hullámban ugrálásért.  Na inkább kinézem, hogy hol van a környéken szabadtéri borvizes medence, ahol egy kicsit lehetne ázni szombaton.

2011. június 2., csütörtök

Mosolygós muskátlit az ablakba!

Két, bőröm alá beivódott illatot tudok felidézi gyerekkoromból: a nyolcvankilenc előtti – ünneplések egyetlen kapható virágának – szegfűnek, és a muskátlinak az illatát, amit akkor még pelárgóniának hívtunk. Reggel és este kiváló gyerekenergiacsillapítónak bizonyult nagyszüleink számára, hogy a tornác alját szegélyező muskátlik locsolását ránk bízták. A reggeli párás levegőben, a még harmatos fűben sikongva futottunk a házilag kialakított öntözőüveggel.
Versenyzésünk, hogy ki locsol meg több virágot, biztosan eredményezte, hogy egyetlen példányt sem hagytunk ki a reggeli fürdőzésből. Az öntözés mókája szórakoztatott, de sokáig nem tudtam felejteni a pelárgóniák akkor számomra kellemetlenül erős, jellegzetes illatát.
Amióta „saját” ablakkal rendelkezem, a muskátlik kedvenc virágaim közé léptek elő. A kellemetlen szaguk pedig valami szükséges jóvá változott: minden nyár kötelező tartozékává.
Alig múlik el az április, s ha nem fagy éjszakánként odakint, különbnél különb színű és fajtájú példányokkal díszíthetjük házunkat, kertünket, erkélyünket. A muskátli szaporítása nem ördöngösség: a tavalyról pincébe bújtatott példányokról kisebb hajtásokat dugványozzunk friss virágföldbe, és két-három hét múlva már a viruló virágok örvendeztetnek. A dugványokat a megerősödött hajtásokból vágjuk, használhatunk vezérhajtást és mellékhajtást is. Lehetőleg ne válasszunk virágos hajtást, vagy ha mégis erre kényszerülünk, akkor a virágot távolítsuk el. A megvágott hajtás végét távolítsuk el, ha nagyon gyenge, ne bántsuk. Csupán az álló muskátliból kb. 100 fajta létezik piros, rózsaszín árnyalatokban, sőt fehér színben is. A muskátlikban tökéletesen megbízhatunk, legjobban teljes napfényben fejlődnek, de olyan helyekkel is beérik, amelyek naponta csupán néhány órás napsütést kapnak.
Az egyetlen, amit a muskátlik nem kedvelnek, az a túl sok víz, egyébként megfelelő átteleltetéssel vagy dugványról szaporítva éveken keresztül kitartanak nálunk. Mindenesetre ajánlatos néhány új növényt is vásárolni, hogy az újabb szép színekben is gyönyörködhessünk. Nagy előnye, hogy megfelelő helyen és rendszeres öntözéssel szinte állandóan virágzik. Ha olykor némi neki való tápszeroldattal megöntözzük, esetleg megpermetezzük, és az elszáradt virágzatoktól megszabadítjuk, meghálálja gondoskodásunkat.
Ha virágainkat olyan helyen teleltetjük, ahol kedvenc háziállataink is hozzáférhetnek, legyünk óvatosak. Mivel köztudott, hogy a macskák szeretik megrágni a zöld növényeket, figyeljünk rá, hogy ne kerüljenek muskátli- közelbe, a növény mérgező!