2012. június 21., csütörtök

Vége

Mint észrevettétek a Kertiparti megszűnt. Stílusosan november elsején. Csak azért nem törlöm, ha valakinek még kedve támad hozzá olvasgassa, élvezze, okuljon. Ennyi volt. Talán majd egyszer egy új kertben, új parti.

2011. október 17., hétfő

Póré: kötelező megkóstolni!

Amióta találkoztam a póréhagymával, beleszerettem. Nem volt nehéz, ez a nagyra nőtt zöldhagyma látványa elsőre belopja magát mindenki szívébe, aztán ha az ember még bele is harap, nincs menekvés. Azóta minden ősszel körözöm a piacon – szerencsére hozzánk is eljuttatják az élelmes termelők. Az igazi szerelem akkor teljesedett ki, amikor a tavaly úgy döntöttem, kipróbálom saját földben megtermelni, és bevásároltam egy csomag póréhagyma magot. Leírhatatlan boldogsággal rágcsáltam a másfél araszos csodahagymákat.
A póréhagyma őshazája valószínűsíthetően a Földközi-tenger környéke, illetve Ázsia, termesztése 3000 évvel ezelőtt Mezopotámiában kezdődött – említik a sumér birodalom tábláin is. Kheopsz fáraó katonái harci sikereik elismeréseképpen gyakran kaptak póréhagymát, Egyiptomban a mai napig népszerű.
Kedvező étrendi hatásai miatt a póréhagyma kedvelt volt a rómaiak körében is. Néró császár hangszálainak karbantartására kifejezetten gyakran fogyasztotta a belőle készült levest.
Mifelénk nem annyira elterjedt vagy közkedvelt, annál is inkább, mert az emberek nem ismerik, esetleg nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget a kipróbálásának. Pedig az íze merőben más, mint a hagyományos hagymáé: nem csíp, és elfogyasztása után nem bűzlik annyira az illóolajtól.
Nyersen kiváló tartozéka salátáknak, fogyaszthatjuk reggelire vajas bagettel, vagy használhatjuk főtt ételek alapanyagának is. Ez utóbbinál ízletesebb, ha vajon vagy olívaolajon pároljuk meg a minél vastagabb karikákra vágott hagymákat, amelyek majd puhán omlanak szét kevergetés közben. A vajon párolt póré tökéletes fűszere a friss kerti kakukkfű és rozmaring. Ehhez nem kell már más, csak egy kevéske főtt krumplit adagolni, és kész is az ínycsiklandozó őszi kedvderítő.
Mivel alacsony energiatartalmú és nagy mennyiségben tartalmaz sokféle vitamint és ásványi anyagot, anélkül színesíti táplálkozásunkat, hogy túl sok kalóriához jutnánk elfogyasztásával. Nem szabad megfeledkeznünk magas rosttartalmáról és A-provitamin, C- és E-vitamin tartalmáról sem, amelyek – antioxidánsként – védik sejtjeinket.
A XX. század elején sikerült kivonni a póréhagyma nedvéből olyan mézgafajtákat, amelyek gyógyítják a garat, a gége, a légcső, valamint a hörgők gyulladását, hiszen köptetőként szolgáltak.
Az egyik legfenségesebb eledelünk a póréhagymából készített krémleves. Nem kell más hozzá, csak egy nagy szál póré, két-három cikk fokhagyma, két krumpli és két murok. Miután egy csepp olajon megpároltuk a zöldségeket, és kellőképpen megpuhultak, turmixoljuk össze, majd öntsük fel vízzel, és hagyjuk összefőni. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A gőzölgő, élénkzöld levesbe reszeljünk jó sok sajtot, koronázzuk meg egy kanál tejföllel, és pirítsunk hozzá kenyeret. A tetejét szórjuk meg frissen vágott hagymakarikákkal. Garantáltan még egy tányér levest fogunk kérni a második fogás helyett.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/3148

2011. október 10., hétfő

Kutya–macska barátság

Bodza, a négy hónapos golden retriever a légynek sem árt. Sárgás-fehéres bundájában úgy ülnek éjfekete szemei, mintha folyton azt mondanák: „én vagyok a világ legédesebb kutyája, simogass!”. És ezen kimondatlan kívánsága a nap minden percében, amint csak emberek közelébe kerül, teljesül.
Mivel nagyon barátkozó, és leg­inkább ott őgyeleg, ahol emberek tartózkodnak, állandóan hurcoljuk magunkkal: sétálni, városba, rendezvényekre és minden olyan helyre, ami kutyabarát.
Az ilyen helyek Bodza kedvencei: állandóan lehet valakitől simogatást kuncsorogni. Nem elég, hogy bundájának tapintása állandó simogatásra készteti az emberi kezet, ehhez még szinte akarattal rátesz egy jól irányzott kutyatekintetet. Mi tagadás, nem csak az övét, hanem a mi lelkünket is simogatják a retriever-kedvelő járókelők. Nemrég egy szabadtéri divatbemutatón az is kiderült, hogy a jelenlevők nyolcvan százalékának vagy van retrievere, vagy volt, vagy pedig nagyon szeretne.
Mindenkinek elsőre belopja a szívébe magát Bodza, kivéve a Máffinéba, aki vele ellentétben éjfekete, kicsi, és nem feltétlenül úgy gondolja, hogy a világ legpuhább, legkedvesebb kutyájával lakik egy udvaron. Így, egy hónap együttélés után is, a barátkozás még kiscsoportos szinten van, de haladunk.
A napokban például már eljutottunk odáig, hogy Bodza ment megkeresni Máffint, és nagy büszkén „hozta”, hogy megkerült az elveszettnek hitt, fekete nyávogógép. Máffin háromszorosára felfújt farokkal pattogott Bodza előtt, majd tisztes távolságba leültek: egyik a jobb , a másik a bal felemre. Le nem vették egy percig sem egymásról a szemüket, és amint véletlenül valakinek két simogatással több jutott, felháborodva és féltékenyen néztek fel rám.
Egyforma szeretettel koncentráltam mindkettőre, míg Bodza egyszer csak úgy gondolta, hogy barátkozik egyet a kicsi feketével, és megdönti az évszázados elméletet a kutya–macska barátságról. Odament tíz centire a még mindig igencsak gyanakvó Máffinhoz, és nála is bevetette a kutyatekintetet. A mindenki szívét megdobogtató nézés ez alkalommal nem jött be: Máffin egyet fújt, és behúzott egy jól irányított balegyenest a négy hónapos retriever fickónak.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2886

2011. október 6., csütörtök

Nem bánnám, ha vége lenne

Két hete szét van szedve a házunk. Nagyjából csak az egyik fele, de az teljesen. Mivel a nagyszoba padlója, eléggé tönkre volt menve, és szigetelve sem volt rendesen, így előszeretettel közlekedtek-közötte, alatta és felette-az egerek. Véget kellett vetni ennek a tarthatatlan állapotnak, csak éppen arra nem számítottunk, hogy ez ekkora munka lesz. Mindeközben nekem még a fogam és arcüregem is begyulladt, így nem volt egy kellemes élmény a bútoremelgetés. Jelenleg úgy néz ki az udvar és a lakás, mint a csatatatér.
A tetőszigetelési munkálatok, nagyjából már befejeződtek, ma a konyha fölött is megcsinálják, és akkor már csak arra kell várjunk, hogy a nagyszoba megszáradjon, ami legalább három hét.
Közben még becsöppen egy meszelés és egy gerendalekenés is. Szóval, nem olyan pici munkálat lett belőle, mint ahogy elképzeltünk.

Birsalma: ne csak a szekrényen érleljük

A birsalma mindig is egy különleges gyümölcs volt számomra: ritka, bizarr, érdekes, és átható illata örökre becsempészte magát az emlékezetbe. Nem is tudtam soha, hogy milyen viszonyban is vagyunk, szeretem vagy nem szeretem, de az biztos, nem telt el olyan ősz, hogy ne érlelődött volna pár darab a szekrény tetején.
Az egyetlen birsalmafánkon tavaly négy-öt darab lett, az idén pedig ontja illatozó gyümölcsét. A szőrös, fordított bőr jellegű, szépséges almafajták tömegesen csüngnek az ágakon. Az idén úgy döntöttem, hogy számba veszem a lehetőségeket, hogy a szekrény tetején kívül, milyen más, szebb jövőt biztosíthatnék az aranylabdáknak.
Mivel fanyarkás íze annyira átható, hogy csókra húzza a szánkat, nyersen nem nagyon fogyasztjuk. Téli esték kedvelt csemegéje viszont a kályha tetején megsütött, otthonos illatot árasztó birsalma. A szegfűszeggel, cukorral, kevés citrommal ízesített birsalmakompót, amelyből behabarva finom levest lehet készíteni, szintén általánosan ismert. A mustban befőzött birs igazi különlegesség, és nem is nehéz elkészíteni: víz helyett mustban főzik fel a gyümölcsszeleteket. A birs értékét az almánál nagyobb vitamintartalma és magas pektintartalma adja. A pektin nagy szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében, megköti a káros anyagokat. Gyulladáscsökkentő hatást fejt ki az emésztőszervekben, ezért gyógyászati szempontból is jelentős gyümölcsfajunk.
A birsalmasajt a világ különböző részein ismert és kedvelt csemege. A spanyoloknak például egyik fő gasztronómiai specialitása, amit ott membrillónak hívnak, és markáns ízű sajtok társaságában fogyasztanak. Elkészítése időt és türelmet igényel, de mindenképp megéri kipróbálni. A hámozatlan birset megfőzzük, levét leszűrjük, majd a gyümölcshúst ugyanannyi cukorral és kilónként egy fél citrom levével sűrűre főzzük. Piros szőlő levével lehet vörösebbé varázsolni, szokás diót vagy mandulát tenni bele. A sűrű masszát formákba öntjük, és egy-két napig szárítjuk. Ha valaki úgy főzi, hogy egy másik, nagyobb lábasban vizet forral alatta, akkor különösen szép, tiszta, világos színt érhet el vele.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2652

2011. szeptember 27., kedd

Akkor a legzamatosabb, ha „mindent“ belefőzünk

Régebb a tömbház előtti a délutánból estébe húzódó ugrókötelezés, gumizás és adj király katonázás után mindig azon versengtünk, kinek milyen kenyeret kentek uzsonnára. A vinetés, zsíros és zakuszkás kenyerek harcát persze mindig az nyerte, amelyik szelet méretesebb volt, és vastagabban megkenve. Valahogy a szomszéd kenyere mindig „zöldebbnek” bizonyult.
A zakuszkás kenyér közösségépítő szerepet kapott az elemi iskolában is: tízóraira, a szilvaízesen kívül, nagyjából mindenki azt vitt, és kuncsorogva kértünk egymástól egy harapást, cserélgettük a fél szeleteket. Egyetem alatt zakuszkás üvegek kocogásától volt hangos a vonat, és a tömegeket vonzó házibulik alkalmával nem volt ritka, hogy hajnaltájt az utolsó zakuszkák is előkerültek a kamrából. Manapság pedig zakuszkafesztiválokat, sőt szépségversenyt is szerveznek, és a munkahelyi tízóraizások kötelező tartozékává vált, hogy mindenki hoz egy kis kóstolót.
Ha nem is mondható diétásnak, sok étkezést egészíthet ki finom ízével. Ha barna kenyérre kenjük, rosttartalma magas lesz. Puffadásra hajlamosak azonban inkább ne fogyasszák. A zakuszka nagyon jól kiegészíti a fogyókúrázók étrendjét, alacsony kalóriatartalma miatt közkedvelt a fogyni vágyók körében is.
Ha nincs egy ezer éve bevált zakuszka-receptünk, és kezdő szakácsok vagyunk, vagy megpróbálunk valakitől kérni egy pontos adagokkal ellátott receptet, vagy pedig a fantáziánkra hagyatkozunk. Mi ez utóbbi módszerhez folyamodtunk: az adagokról ugyan érdeklődtünk, de a hozzávalókat a legszélesebb skálán (a paszulytól a vinetéig) kevertük össze. Bár sokan élesen elhatárolva csak vinetés, csak gombás vagy csak paszulyos zakuszkát készítenek, az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondolom, hogy a legzamatosabb akkor lesz, ha ízlésünk szerint mindent összekeverünk. Azoknak, akiknek rém­álmaiban az a kép él, hogy órákig, sőt éjszakába nyúlóan kell kevergetni a masszát, azt tanácsolom, hogy amit csak lehet, előre készítsen el, főzzön vagy süssön meg. A paprikát, kápiát és paradicsompaprikát ugyanúgy lesüthetjük, mint a vinetét, nemcsak, hogy ízletesebb, de megrövidíthetjük vele a zakuszka főzési idejét is. Nem kell feltétlenül ragaszkodjunk ahhoz, hogy zsenge paszullyal készítsük, nyugodtan vehetünk szárazpaszulyt, de ezt szintén jó, ha előre megfőzzük.
A zakuszka nem csak reggelire, vacsorára fogyasztható, hanem előételnek és főételek mellé is.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2354

2011. szeptember 20., kedd

Bodzával az élet

Hogy labrador vagy retriever kell, azt egészen pontosan nem tudtuk mi sem, de az biztos, hogyha valamelyiknek a szemébe egyszer belenéz az ember, akkor az örök szerelem. Sokáig tervezgettük, ha majd egyszer kutyánk lesz, milyen is legyen, mi lesz a neve, hol fog lakni, és persze a nagy kirándulásokat is. Aztán egyszer az álom valóra vált: Bodza, a 10 hetes golden retriever egy szeptemberi napon kissé bizonytalanul, de birtokba vette új házacskáját. 

A tíz hét még nagyon kevés emberi időben számítva, így hát azt gondoltuk, hogy kicsi puha szőrgomolyával fogunk játszadozni, de ez az idő egy nagytestű kutyánál már egészen komoly méreteket jelent. A kutya kinézetre nagy, de belül egy igenis pici eb lakozik. Az esti húsz-harminc perces séták után már csak egy „vigyél haza” tekintet következik, és szinte képes a pórázról négy lábbal ledőlni, majd édesen szunyálni, annyira mélyen, hogy azt már embernél horkolásnak hívják.
Napról napra Bodza a legnagyobb hős a vidéken – mármint kapun belül –, lassan két lépést nem lehet lépni anélkül, hogy nadrágnál, táskánál, szvetternél, kabátnál fogva ne ráncigáljon magával. Kapun kívül teljesen más a helyzet. Az esti sétákat csak apránként lehetett bevezetni: méterről-méterre haladtunk. Az első alkalommal, ahogy kiléptünk a kapun, a kis gombszemű büszkén húzott a pórázzal, egészen pontosan vagy öt métert haladtunk, aztán gyorsan nyüszítve kellett visszaszaglásznunk a biztonságos, bejáratott úton a háza felé. Minden nap újabb és újabb métereket fedeztünk fel az „idegenben”.
Az utcai kutyákkal való barátkozás egy külön fejezet a Bodza életében: nem megy még nagyon ez neki. Ha a többi eb kerítésnek feszülve ugat, csahol, és barátkozna vele, ő átmegy kúszó üzemmódba, és úgy tesz, mintha ott sem lenne, s minden vágya az, hogy valahogy jussunk már haza.
A kutya–macska barátság, amint azt már rég tudjuk, nem a legfelhőtelenebb. Ritka az olyan kapcsolat, amelyik édes együttélést von maga után. Bodza, mivel a nagyon barátságos kutyák közé tartozik, már az első alkalommal szeretett volna macskabarát lenni, feltéve, ha beleegyező játszópartnerre akadt volna.
Egyetlen „kommunikációs akadálya” a közelebbi kapcsolatnak, hogy a kutyák, amikor a farkukat mozgatják, akkor játszani szeretnének, a macskák pedig ugyanezt a mozdulatot vészjelzésre, vadászásra használják.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2132

2011. szeptember 15., csütörtök

Bodza szocializálódik

Lassan két hete nálunk lakik Bodza, és egyre inkább kezdi otthon érzeni magát. Az első napokban kb. egy négyzetméter területen éldegélt, vagyis nem volt hajlandó onnan elmozdulni. Mostanság pedig már a házba is bekívánkozna. Édes kicsi bárány, puha szőrgomolya, olyan "simogass egész nap"szemei vannak. Valahogy arról kéne leszoktassuk, hogy ne rágja le az összes ruhát rólunk. Bár, így ahogy elnézem, még csak most kezdődik az igazi rágási időszak.
Esténként sétálni szoktuk vinni, bár jó lenne bevezetni a minden este séta elvét. Egyre nagyobb távolságokat teszünk meg, egyre kinebb merészkedik, de azért igyekszik csak óvatosan. A tegnap például úgy terveztük, hogy lemegyünk a keresztútig, a hátsó úton menve. Ahogy kimentünk a kapun (persze pórázon) már az összes szomszéd kutya kezdett nekiugrani a kerítésnek. Szegény kicsi Bodza pedig nyüszített, és mindenáron szeretett volna felugrani az ölömbe. Aztán valahogy meggyőztük, hogy menni kell tovább, a bátor kutyák felemelt fejjel mennek el a többiek mellett:). Az eredmény az lett, h. szinte hason kúszva iszkoltunk el a többiek előtt. Még kell szokni a szocializálódást.