Akkor a legzamatosabb, ha „mindent“ belefőzünk

Régebb a tömbház előtti a délutánból estébe húzódó ugrókötelezés, gumizás és adj király katonázás után mindig azon versengtünk, kinek milyen kenyeret kentek uzsonnára. A vinetés, zsíros és zakuszkás kenyerek harcát persze mindig az nyerte, amelyik szelet méretesebb volt, és vastagabban megkenve. Valahogy a szomszéd kenyere mindig „zöldebbnek” bizonyult.

A zakuszkás kenyér közösségépítő szerepet kapott az elemi iskolában is: tízóraira, a szilvaízesen kívül, nagyjából mindenki azt vitt, és kuncsorogva kértünk egymástól egy harapást, cserélgettük a fél szeleteket. Egyetem alatt zakuszkás üvegek kocogásától volt hangos a vonat, és a tömegeket vonzó házibulik alkalmával nem volt ritka, hogy hajnaltájt az utolsó zakuszkák is előkerültek a kamrából. Manapság pedig zakuszkafesztiválokat, sőt szépségversenyt is szerveznek, és a munkahelyi tízóraizások kötelező tartozékává vált, hogy mindenki hoz egy kis kóstolót.
Ha nem is mondható diétásnak, sok étkezést egészíthet ki finom ízével. Ha barna kenyérre kenjük, rosttartalma magas lesz. Puffadásra hajlamosak azonban inkább ne fogyasszák. A zakuszka nagyon jól kiegészíti a fogyókúrázók étrendjét, alacsony kalóriatartalma miatt közkedvelt a fogyni vágyók körében is.

Ha nincs egy ezer éve bevált zakuszka-receptünk, és kezdő szakácsok vagyunk, vagy megpróbálunk valakitől kérni egy pontos adagokkal ellátott receptet, vagy pedig a fantáziánkra hagyatkozunk. Mi ez utóbbi módszerhez folyamodtunk: az adagokról ugyan érdeklődtünk, de a hozzávalókat a legszélesebb skálán (a paszulytól a vinetéig) kevertük össze. Bár sokan élesen elhatárolva csak vinetés, csak gombás vagy csak paszulyos zakuszkát készítenek, az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondolom, hogy a legzamatosabb akkor lesz, ha ízlésünk szerint mindent összekeverünk. Azoknak, akiknek rém­álmaiban az a kép él, hogy órákig, sőt éjszakába nyúlóan kell kevergetni a masszát, azt tanácsolom, hogy amit csak lehet, előre készítsen el, főzzön vagy süssön meg. A paprikát, kápiát és paradicsompaprikát ugyanúgy lesüthetjük, mint a vinetét, nemcsak, hogy ízletesebb, de megrövidíthetjük vele a zakuszka főzési idejét is. Nem kell feltétlenül ragaszkodjunk ahhoz, hogy zsenge paszullyal készítsük, nyugodtan vehetünk szárazpaszulyt, de ezt szintén jó, ha előre megfőzzük.
A zakuszka nem csak reggelire, vacsorára fogyasztható, hanem előételnek és főételek mellé is.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2354

Bodzával az élet

Hogy labrador vagy retriever kell, azt egészen pontosan nem tudtuk mi sem, de az biztos, hogyha valamelyiknek a szemébe egyszer belenéz az ember, akkor az örök szerelem. Sokáig tervezgettük, ha majd egyszer kutyánk lesz, milyen is legyen, mi lesz a neve, hol fog lakni, és persze a nagy kirándulásokat is. Aztán egyszer az álom valóra vált: Bodza, a 10 hetes golden retriever egy szeptemberi napon kissé bizonytalanul, de birtokba vette új házacskáját. 

A tíz hét még nagyon kevés emberi időben számítva, így hát azt gondoltuk, hogy kicsi puha szőrgomolyával fogunk játszadozni, de ez az idő egy nagytestű kutyánál már egészen komoly méreteket jelent. A kutya kinézetre nagy, de belül egy igenis pici eb lakozik. Az esti húsz-harminc perces séták után már csak egy „vigyél haza” tekintet következik, és szinte képes a pórázról négy lábbal ledőlni, majd édesen szunyálni, annyira mélyen, hogy azt már embernél horkolásnak hívják.
Napról napra Bodza a legnagyobb hős a vidéken – mármint kapun belül –, lassan két lépést nem lehet lépni anélkül, hogy nadrágnál, táskánál, szvetternél, kabátnál fogva ne ráncigáljon magával. Kapun kívül teljesen más a helyzet. Az esti sétákat csak apránként lehetett bevezetni: méterről-méterre haladtunk. Az első alkalommal, ahogy kiléptünk a kapun, a kis gombszemű büszkén húzott a pórázzal, egészen pontosan vagy öt métert haladtunk, aztán gyorsan nyüszítve kellett visszaszaglásznunk a biztonságos, bejáratott úton a háza felé. Minden nap újabb és újabb métereket fedeztünk fel az „idegenben”.
Az utcai kutyákkal való barátkozás egy külön fejezet a Bodza életében: nem megy még nagyon ez neki. Ha a többi eb kerítésnek feszülve ugat, csahol, és barátkozna vele, ő átmegy kúszó üzemmódba, és úgy tesz, mintha ott sem lenne, s minden vágya az, hogy valahogy jussunk már haza.
A kutya–macska barátság, amint azt már rég tudjuk, nem a legfelhőtelenebb. Ritka az olyan kapcsolat, amelyik édes együttélést von maga után. Bodza, mivel a nagyon barátságos kutyák közé tartozik, már az első alkalommal szeretett volna macskabarát lenni, feltéve, ha beleegyező játszópartnerre akadt volna.
Egyetlen „kommunikációs akadálya” a közelebbi kapcsolatnak, hogy a kutyák, amikor a farkukat mozgatják, akkor játszani szeretnének, a macskák pedig ugyanezt a mozdulatot vészjelzésre, vadászásra használják.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2132

Bodza szocializálódik

Lassan két hete nálunk lakik Bodza, és egyre inkább kezdi otthon érzeni magát. Az első napokban kb. egy négyzetméter területen éldegélt, vagyis nem volt hajlandó onnan elmozdulni. Mostanság pedig már a házba is bekívánkozna. Édes kicsi bárány, puha szőrgomolya, olyan "simogass egész nap"szemei vannak. Valahogy arról kéne leszoktassuk, hogy ne rágja le az összes ruhát rólunk. Bár, így ahogy elnézem, még csak most kezdődik az igazi rágási időszak.

Esténként sétálni szoktuk vinni, bár jó lenne bevezetni a minden este séta elvét. Egyre nagyobb távolságokat teszünk meg, egyre kinebb merészkedik, de azért igyekszik csak óvatosan. A tegnap például úgy terveztük, hogy lemegyünk a keresztútig, a hátsó úton menve. Ahogy kimentünk a kapun (persze pórázon) már az összes szomszéd kutya kezdett nekiugrani a kerítésnek. Szegény kicsi Bodza pedig nyüszített, és mindenáron szeretett volna felugrani az ölömbe. Aztán valahogy meggyőztük, hogy menni kell tovább, a bátor kutyák felemelt fejjel mennek el a többiek mellett:). Az eredmény az lett, h. szinte hason kúszva iszkoltunk el a többiek előtt. Még kell szokni a szocializálódást.

Izgulááááááás

Ma érkezik Bodza a 10 hetes golden retriever kölyök. Kezdődik az összeszokás, és az összeszoktatási időszak, barátkozás Máfinnal, és azt hiszem egy kutyanyüszítéssel tarkított éjszaka elé nézünk. Beszámoló és képek majd a továbbiakban.

Bíbor kasvirág a csodaszer

Régen a megfázások és influenzák időszakában felvilágosultabb családorvosunk jóvoltából, Paracetamol és antibiotikumok helyett mindig Echinacea-cseppet kaptunk, mivel orvosi diplomája mellett homeopatikus tudásra is szert tett, s ha csak lehetett, ilyenfajta szerekkel gyógyította pácienseit. Ekkor kerültem kapcsolatba a természet adta gyógymódokkal, és saját bőrömön tapasztalva – öt kicsi homeopatikus bogyó már képes a csodára – jöttem rá, hogy bizony hatékonyabbak sokszor, mint a vegyi gyógyszerek.

Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi az Echinacea, de azt tudtam, hogy a nátha pillanatok alatt elillan tőle. Nem azért szedtünk természetesebb gyógyszereket, mert divat, hanem mert hatékonysága érezhetően megbízhatóbb volt. Echinacea-csepp mindig volt a hűtőben, afféle csodaszerként tekintettünk rá. Így hát nem véletlen, hogy svédországi kirándulásunk alkalmával a kastélyok kertjéből mindenképp haza akartam menekíteni, terjeszteni, szaporítani az Echinacea magjait. Szárítgattam, óvtam-védtem pár virágot, gondosan becsomagolva, hogy a repülőtéri vizsgálatokat is megússzák, aztán valahogy mégis elkallódtak.
Legnagyobb meglepetésemre az szolgált, mikor itthon is megláttam több parkot díszíteni a magas, tekintélyes, hamvas rózsaszín virágot. Az Echinacea vagy bíbor kasvirág erős gyümölcsillatot árasztva nálunk is díszíti a tereket júliustól szeptemberig. Teljesen egyedülálló virágzata van.
Az első évben szabványos, egyetlen, lila-piros virágot termel. A második évtől a sziromlevelek dupla sorban jelennek meg a szárakon. Télen a virágfejek a növényen maradhatnak, ezzel táplálékot adnak a madaraknak. A kasvirág a kedves virág jelzőt is kapta, mert barna és kúpos közepű fészkének virágszirmai sugárszerűen helyezkednek el, színük pedig a szőröktől élénk rózsaszínű, illetve halvány bíbor árnyalatú. Innen származik népies elnevezése is: bíbor kasvirág, kúpvirág, bíbor kúpvirág. Észak-Amerika középső részén őshonos, valamint házi kertek ismert dísze. Tudományos nevét a görög echinos (sündisznó) szóból is származtatják. Elnevezése kettős találat, mert a virág közepe egy összegömbölyödött sündisznóra hasonlít, másrészt utal arra is, hogy a virág, akárcsak a sündisznó tüskéi, védelmet nyújt, mert segítségével szervezetünk ellenállóképességét jelentősen növelhetjük.
Az indiánok a gyökeréből készült meleg borogatást a sebesülések összes fajtájára, a rovarharapásokra és fullánkos csípésekre, valamint kígyómarásra alkalmazták. Használták szájöblítőként fog- és ínyfájdalmakra, s itták teáját megfázás, himlő, kanyaró, mumpsz és ízületi gyulladás ellen.
Manapság gyökerét vagy az egész növényt használják fel, melyekből elsősorban alkoholos kivonat készül, de ismert szárított gyógynövény- és teakeverék, kenőcs, illetve tabletta változata is. A növény leghatásosabb része a nyers gyökér.
Széles körben alkalmazzák a nátha, valamint az influenzaszerű megbetegedések tüneteinek enyhítésére és a betegség időtartamának lerövidítésére. Külsőleg nehezen gyógyuló sebek, gyulladásos bőrbetegségek esetén alkalmazható. Az Echinacea a nyelven bizsergő érzést okozhat, ami természetes jelenség, nem veszélyes.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/1607