Csak muzsikál héthatáron

Estére a legkellemesebb hangok, zajok és zörejek tudnak összegyűlni a kertben. Hét órakor lemegy a szokásos program: végignézzük, hogy cipelik haza lazán a 15-20 liternyi tejet a riskák. Csak csodálni tudom őket, 89-ben nekem négy liter tejet is nagyon nehéz volt haza vinni, pedig keményen megharcolt sorokat álltam érte télen, reggel hétkor.

Mivel völgyben lakunk, a kolomphangok már körülbelül fél órával a csorda előtt érkeznek, és sokáig hallatszik, miután elmentek is. Emiatt a visszhang miatt késtük le megnézni kedvenc, bivalypaszulyra emlékeztető tehenemet. Kárpótlásul, kolomp helyett, tücsköket és trillázó sárgarigókat hallgatok. A sokszínű zenekar felülmúlja az egész napot, ír és gyógyszer lehet bármire. Általános - iskolai magyaróráink – Szabó Lőrincet tanulva – egyik házi feladata volt, hogy hallgassunk tücsökzenét, majd írjunk róla fogalmazást. Azóta lesem a tücsköket, és hallgatom egész nyáron, töméntelen mennyiségben, hogy maradjon télire is.

A muzsikálónak két alfaja élhetne nálunk: a házi és a mezei. Szerencsére a kisebb testű, világosabb színű házi tücsök nem költözött be a hálóba – valahogy nem tolerálnám nagyon az őszi egérhadjárat után. Bár lehet, jó lenne, ha elhúzná a nótájukat.

Mezei tücsökkel viszont hálistennek tele van a kert. Az idén, a szokásos május eleji megjelenésükhöz képest, kicsit későn jelentek meg. Már aggódva járkáltam le s fel, néztem nagyon közelről a füvet, és minden éneklő madárnak azt hittem, hogy na, ez most végre tücsök lesz. Aztán egyszer csak elhúzta egy a nyitányt, és utána egyre többen lettek. Ugyanis náluk a párválasztás úgy van, hogy a hím tücsök fényes fekete frakkban addig hegedül, míg elcsábítja a környék legszebb hölgyének szívét. Ilyen a szerenádos udvarlás.

Viszonylag gyorsan találnak párt, és nagyon szaporák, ezért adatik meg a nyár bizonyos szakaszaiban nekünk a hangversenyszerű zene. De aztán sajnos vége. A párválasztás és párosodás után már nemcsak csupa móka és muzsika az élet: dolgos hétköznapjaink felvidítói jövő nyárig sutba dobják a hegedűt.

Ötéves akarok lenni!

Így jár az ember, ha napok óta gyerek kertészkönyveket olvas. A kezembe akadt egy, és utána nem győztem napokig lerakni a többi ötöt sem. Újra gyerek szeretnék lenni – hasított belém a felismerés.

Gondolatban 120 centire zsugorodtam, felkaptam a kantáros ruhácskát, a virágos gumicsizmát, és tekertem körbe a kertben pici öntözővel és ásóval. És ültettem, és ástam, és hallgattam a tücsköket, és azt, hogy hogyan nő a fű, és szemléltem a madarakat és bogarakat. Aztán boldogan a sok felfedezéstől, szinte egyhuzamban nyakaltam be vagy fél liter bodzalevet egy árnyékos, ágakból, lombokból és pokrócból kialakított búvóhelyen.

Eljátszottam mindent, ami régebb kimaradt, mert vagy blokkos gyerekek voltunk, és egyetlen kertészkedni való terület a virágcserép és az egy négyzetméteres erkély sarka volt, vagy pedig a falusi nagyszülőkhöz nem azért jártunk, hogy indián vigvamot építsünk a kertben, hanem leg - inkább füvet szedtünk a csirkéknek, lesepertük a tornácot, felszedtük alehullott almát és ilyesmik. Szóval inkább munka, mint szórakozás volt a kerti élet. A gyerek kertészkönyv pedig akkor talán még fogalom szintjén sem létezett – valami orosz folyóiratokban nézegettem, hogy hintáznak a gyerekek, és a Dolgozó Nő divat-oldalán, hogy a kantáros nadrág gumicsizmával a kertbe való. Egyetlen kerti szerszámommal, a tengeren vásárolt műanyag homokozó lapáttal szállítottam a csigákat a játszótér egyik sarkából a másikba.

Mindezek után most játékos, ötletes könyveket írnak halomra zöldfülű kertészeknek. A mostani gyerekek talán már ötévesen jobban fogják tudni, hogy melyik madár mi, és hogy mi a különbség a bükk és tölgy között. Elég csak belelapozni a könyvekbe, és megtudjuk, hogyan kell paradicsomot palántálni, hogy lehet macskamenta zoknit, fűszeres csuklópántot, kerti vigvamot, szélcsengőt virágcserépből, babzsákot és sok egyebet alkotni. Tanácsok vannak arra, hogyan kell ültetni, öntözni és gondozni egy növényt, hogyan nevelhetünk a lakásban is koktélparadicsomot, elkalauzolnak az érzékek kertjébe, ahol a bazsalikomtól a kerti zsázsáig rengeteg fűszernövénnyel megismertetnek. Egyszóval irigykedem: hű, bezzeg, és bújom hetek óta a könyveket.

(Ízelítőként: Jane Bull Kertészkedők könyve; Christiane Widmayr, Anneliese Kompatscher Gyerek és kert.)

Drukkolok a palántoknak

Már jól benne voltunk az áprilisban, amikor eszembe jutott, hogy nekem vannak tavalyról örökölt paprikamagjaim. Sőt, kétfajta is: van az a nagy húsos, amit kaliforniai paprikának hívunk ékes magyar nyelven – valószínű őshazája nyomán –, de a piacon nyugodtan mondhatjuk, hogy gogost kérünk abból a szép nagy külföldiből. A másik mag szintén húsos, de „hoszszukó” változatú „kápiát” eredményez állítólag.

Addig jártam, amíg találtam valakit, aki tapasztaltabb módjára tavalyról őrizgette a kiürült fagyis dobozkáit, és kisegített, így volt, amiben megvessem magjaimnak a melegágyat. Fogalmam nem volt, hogyan kell palántákat nevelni, soha nem csináltam.

Próba szerencse alapon az idén nekifogtam, a legnagyobb reménykedéssel, hátha lesz belőle valami. Sok olvasás és érdeklődés után megtudtam, hogy legjobb, ha március végén, április elején elkezdem a palántázási folyamatot. Hát egy kicsit megkésve – április második felében –, de nagy lelkesedéssel nyomkodtam bele fagyisdobozonként hat magot az állítólag jól tápozott virágföldbe.

Készítettem négy dobozt, amiben kápiák, és négyet, amiben kaiforniai paprikák várják a szebb jövőt. Ügyesen markerrel ráírtam a doboz oldalára a K és P megkülönbözető jelzést, hogy ha már fejlett növénykék lesznek, akkor is tudjam, melyik másik. Sokat törtem a fejem, hogy a növény kibújásáig – melegház és tapasztalat hiányában – hogyan tudnék melegebbet biztosítani a magoknak: rendes háztartási fóliával takartam le a dobozokat, gondolván, hogy a befőtteket is épen és szépen megtartja télire. A fólia tetejét meglyuggattam, hogy ne penészedjenek be, és nyugodtan tudjanak levegőzni a magok. Majd következett a drukkolási időszak több részletben. Először azért, hogy kibújjanak, aztán azért, hogy ne sárguljanak meg, és két sziklevélen kívül legalább még egy rend kinőjön.

Amint a növényke kidugja a fejét a földből, jobb, ha levesszük a fóliát a dobozról, mert különben hamar megpenészedik. Az első levelek kinövése után következik a kockázatos időszak: vajon kinő-e még a többi lapi is, és megfelelő minőségű lesz-e ahhoz, hogy elbírja a kinti „megpróbáltatásokat”. A mi palántáink már – nem akarom elszólni magam –, de a második, sőt egyesek a harmadik rend levélkénél tartanak. Kinézetükben a nagykönyv által előírt összes szabálynak megfelelnek: sötétzöldek, egyenesen nőnek felfele, nem veszik el egymás elől az áldott napsugarat, és jó tartós szárakon állnak. Remélem, pár hét múlva már kiültetésre alkalmas virágokkal is fognak rendelkezni. Ha nem, indulhat a palántabeszerzési akció.

Gólya

Kb. egy hónapja van gólyánk, illetve a szomszédnak, mert nagyjából az ő háza előtti póznán van. De őket, úgy tűnik, nem érdekli különösebben. Csináltattunk neki otthont: összkomfortos fészek keretet. Még egy- két papírt kell elintézzünk hozzá, de a héten beavatkozunk az építésbe. Engedély kell a polgármestertől, beleegyezés kell a villanyosoktól- szóval nem olyan egyszerű fészket rakni.

Sündörgések

Tavaly sok sün volt a kertben. Az idén eddig még csak egyet láttam. Talán Citrom miatt tűntek el...remélem nem. Szeretném, ha sok sün lenne még. A fészkük megvan, csak őket nem látni nagyon. Lehet, csak mi nem vagyunk elég szemfülesek.

Rebarbara, barbárok gyökere

Már tavasz kezdetétől, nagyjából az első életképes fűszálak megjelenésével ott pislognak a rebarbara pici pirosas zöldes levélkéi a kertben. A rebarbara szót latin nevéből örököltük- a barbárok gyökere elnevezés méltó a növényhez, hiszen tetőtől talpig fogyasztható, gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, és sok hasznos aminosavat tartalmaz. Régen a mi családunkban is nagy közimádatnak örvendett ez a korai gyümölcs- zöldség: az aprócska bokrot, ami valamiért soha nem akart nagyobbra nőni, az összes nagyszülői tiltás ellenére csonkig legeltük minden tavasszal – nyersen magára zabáltuk, amíg elvásott a fogunk.
Az idén is már vártam, hogy megjelenjenek az első hajtások. Egyik nap láttam, hogy kidugták a fejüket, de gondoltam, még van idő, mert a nagy meleg nyárban szoktuk csak enni a hűsítő savanykás kompótot. Ebben az évben mintha nagyobb gyorsasággal nőne minden: hamarabb lett rukola, hamarabb vénült el a csalán és korábban kezd jó lábszárközépig nőni a fű. És úgy tűnik, hogy a rebarbara is egyik percről a másikra nőtt óriásira, sőt, mire oda jutottam, hogy az első kiadós ebéd utáni kompótot elkészítsem, addigra virágba borult a kerti nassolnivaló. Nekifogtam az idén egyféle „termésnaptárt” készíteni: kitaláltam, hogy minden egyes rügy, zöld szár, levél, virág és, ami egyáltalán a zöld és élőlény kategóriába tartozik, annak megjelenését feljegyzem. Talán megkönnyítem saját jövőbeli kertbeli életemet- az elkövetkezőkben tudni fogom, hogy nálunk éppen mit mikor lehet ültetni, mennyi idő alatt bújik ki és mikor lesz fogyasztható. Jövőben már azt is fogom tudni- ha csak nem változik nagyon az időjárás- hogy mikor várható a rebarbara megjelenése.
A rebarbara felhasználása nagyon sokféle: fogyaszthatjuk savanykás szárát nyersen, aminek már a gondolatától is összefut a nyál a számban. A legfinomabb úgy, ha elhessegetjük a darázscsaládot, befekszünk a bokor alá, és úgy élesben törögetjük egymás után a karcsú szárakat. De enyhén megfőzve, épp csak meglobbantva kiváló kompót lesz belőle. Ha valaki nem szereti a rebarbara átható savanykás ízét, keverheti almával vagy más friss gyümölccsel. A tavaszi szezongyümölcsök közé tartozik az eper is, melyet rebarbarával keverve, nagyon ízletes hideg krémlevest készíthetünk. Egyik kedvencem a rebarbarás sütemény - szinte soha sem éri meg azt, hogy kihűljön és szépen felvágva tányérra kerüljön.

Heki

Szegény öreg és hűséges lánykutya már nem ugat meg mindent, ami él s mozog a kertben. És nem telekonferenciázik az öreglány (kb. 16 éves volt)többet az összes szomszéd kutyával reggeltől estig.

Amikor szombat este a kultúra behatol a kertbe

Általában óriási csend van. Főleg reggel csak a madarak hallatszanak(de a napokban talán betonkeverőre fogunk ébredni- egyetlen előnye, nem kell ébresztőórát állítani).
Este szeretek a ház előtt üldögélni. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy falusi ház előtt pad, és ott verődünk össze a szomszédokkal- bár néha jól esne. A ház előtt van pad, de a saját padunk, és csak néha közösségépítő. Vannak napok, amikor timbildinggé alakul a kert- ide jön barátkozni (velünk)ismerős és ismeretlen.
Szóval ilyenkor este azért jó itt üldögélni, szinte saját ház előtt, saját kertben, saját padon- persze ezekből minden örökölt, de most épp, több generáció után mi bitoroljuk. Ilyenkor megadatik az, hogy kitulajdonítsam a kertben levő madarakat- vagyis csak én hallgatom a még fészeképítő és utódgyártó csivitelésüket. És az is eme örökölt dolgok társaságába tartozik, hogy kedvemre vagy kedvetlenségemre hallgathatom a szomszédból áthallatszó szombat esti aktivitásokat. Egyik felől két vad komondor féle ugat, itt ezzel párhuzamosan szól a druzsba vagy fűnyíró,ez utóbbit nem tudom egészen pontosan megállapítani. Másik helyről Lagzilajcsi egy sokkal rosszabb- valószínű még kazettáról megy- változata hallatszik. Ehhez éneklés is van. Kicsit fennebbről dicsositott dübörgés. A jobb felső szomszéd Csillag vagy fecskét hallgat, Csik feldolgozásban. Ajaj, valami nagy éneklés az útról....addig iszom......(érthetetlen szövegrész), azután a kisangyalom csókja is jó lesz. (Ezekhez már csak bónuszként a közvetlen bal szomszédtól a Manélé szokta bearanyozni vasárnap délelőttjeinket.) De mindezek mellett nem panaszkodhatom, az előbb csodálatos - és ezt tényleg imádom- tehénkolompolást hallgattam végig. Szebbnél szebb tehenek vannak a csordában. Van egy, amelyik olyan színű, mint egy bivalypaszuly, a feje legnagyobb része teljesen kékes fekete, szabályos alakban...szóval ezt nem lehet leírni, olyan, mint egy fekete kendős vénasszony. Ezeket figyelve csodálatosan szép tud lenni általában.

Legszebb nyárba forduló tavaszom

Minden, ami él s mozog a kertben tavaszt hirdet. Citrom és Máffin vídáman ugrálank már kora reggel a harmatos füvön. Ma azt hittem zuhog az eső a ferőfényes napsütésben, s közben csak a fákon meggyült harmatot fújta le a szél. A kutya vídáman kapkodta a reggeli hibernáló, fák levelén megtapadt cserebogarakat. Rengeteg nagyszájú madár kergette egymást, fészekgyarapítást céljából szerintem. Szóval szaporodunk. Az orgonák most a legszebbek, még a tulipánok is kínlódnak. A gyermeklánfű már átment tipetupa ernyőbe, de még sok van. És a fű lassan lábszárközépig ér. Ilyenkor kinek van kedve munkába menni?

A cserebogár színre lép

Számomra egyike az igen csak félelmetes dolgoknak a cserebogár. Mivel csak háromévente lépnek színre hálistennek, emlékeim és hátborzongásaim egyik évről a másikra halványodnak. Sőt elmúlnak. De tegnap este, miközben elleptek a kártevők szempillantás alatt fel tudtam idézni az összes cserebogáros éneket és viccet, ami csak eszembe jutott. Ütemes jégesőszerű koppanással csapdosták a ház tetejét és rajzottak az összes alma, szilva és mindenféle fáinkon, orgona, aranyeső, japánbirs és jázmin bokrainkon. Állítólag kedvencük a málna friss hajtása, a cser és tölgyfa levele, ritkábban ellepik a cseresznye és szilvafát is. Az, hogy nálunk még a műanyag kerti szemetest, a háztetőt és csatornát is ellepték, megváltozott ízlésvilágukra enged következtetni. Először azt hittem, valami számomra ismeretlen bogár, lepke vagy ilyesmi, amit eddigi rövid falusi pályafutásunk alatt még nem ismertem meg. Aztán rájöttem, hogy ez biza nem más, mint a háromévente visszatérő frászom, a cserebogár. Csúnyák, félelmetesek és kártevők. Egyetlen pozitív dolgot hallottam róluk: falusi emberek reggel a hibernáló cserebogarat lerázzák a fáról, hidegvérrel összeszedegetik, és a tyúkoknak vitamindús ebédet főznek belőle.
Kifejlődésük-, míg a bábból szép kövér és hangos zabagéppé válnak- átlagban három évig tart. Vegyük csak a folyamatot visszafelé: ezek a helikopterszerű kártevők feleszik az összes friss halványzöld tavaszi hajtásunkat, aztán jóllakottan elindulnak társat keresni, majd párosodnak. A szexuális élvezet után a nőstény befúrja magát a frissen kapált földünkbe- mintha direkt nekik készítettük volna elő- és kezdődik a tojásrakás. Az „ősanya” rövidke, de élvezettekkel teli élete ezzel befellegzett: az újdonsült bábok elkezdhetik földi pályafutásukat. Két évig a föld alatt zabálnak minden számukra ehetőt- kezdetben sima földet, majd terméseink gyökerét. A harmadik évben nagy örömünkre, felszínre törnek, és kezdődik elölről a folyamat. Nagyjából ezért élnek, hogy egyenek, párosodjanak, szaporodjanak és kárt tegyenek. És hogy újabb kártevőket hagyjanak maguk után.
Életformájuk következtében- abban az évben, mikor április végén, május elején megjelennek a gazsók, ahogy egyes vidékeken hívják - ne számítsunk bőséges gyümölcs és zöldségtermésre. Nem vigasztaló, de a tavaly tonnaszámra elpazarolt almáinkat, idén ősszel minden bizonnyal majd szívesen befogadnám a pincébe.