2010. augusztus 6., péntek

Textilfestés dióval



Hetek óta textilfestéket keresek, Sepsiszentgyörgy nem egy boltjában kutakodtam utána, de nem találtam. Egyetlen helyet tudok, ahol talán lehet kapni, de jó drága, tehát úgy döntöttem, mielőtt oda is elzarándokolnék, kipróbálom a házi textilfestést. Óriási diófa van a kertben, rajta zöld burokban a még ki nem fejlődött termések. Évszázadok óta emlegetik a diót, hogy csoda jó, több árnyalatot létrehozó, tiszta bio festőszer lesz belőle, hát teszteltem.

Az idén elég gyatra a termés – tavaly bezzeg egy hadseregnyi kelmét meg lehetett volna festeni –, de ettől függetlenül még akadt annyi zöld dió, hogy a kísérletezés után a mókusoknak és is maradjon valami télire. Körülbelül öt liter vizet töltöttem egy rég kimustrált lábosba (utána színt vált, és már nem való ember elé), ehhez adtam 20 óriási zöld diót, és nagyjából 10 maréknyi lapit.

Ezeket így együtt áztattam vagy 12 órát, délelőtt még a tűző napon is érlelődtek, majd felkerült a lábos a lángra. Közben adagoltam hozzá két evőkanál sót és ugyanennyi ecetet, hogy az anyag majd jobban megtartsa a színét, és kezdődött a boszorkánykonyha.

Az egész művelet két órán át tartott, kisebb anyagdarabokkal teszteltem a megfelelő színt. Fél órás különbséggel helyeztem az anyagot a kis lángon fövő varangyos béka színű vízbe, míg a dióhéj-zöldtől a tejeskávé-barnán át eljutottam az otthoni készítésű (sok tejporral) házicsoki- barnáig.

Időközben rájöttem, hogy a szín erőssége nem csak a keverék főzési idejétől függ, hanem a hozzávalók arányának fokozásától, és pontosabb kimérésétől. Vagyis minél több dióburkot adunk hozzá, annál sötétebb színt nyerünk. Régen gyapjúfestésre is használták: a repcesárga, a zöld, a barna és a fekete minden árnyalatát ki tudták hozni belőle. A dió páca használható még bőr és bútor festésére is, de ezek kipróbálásához talán fikarcnyival több tudást kell összekapirgálnom.

A festés után megmaradt levet akár életmentőként is használhatjuk a sok esőzés után elszaporodott szúnyoghadjárat ellen: a dió juglontartalma miatt elűzi a szúnyogokat, legyeket, hangyákat, molyokat. A megmaradt diólevet egyelőre a ház elé pakoltam ki, hogy távol tartsa a vérszívókat, majd kisebb nyitott üvegbe töltöm, hátha a szobában is kevesebb szúnyog lesz.

1 megjegyzés:

  1. köszi a leírást, lent akarok festeni, remélem sikerül júliusi dióval :)

    VálaszTörlés