2010. június 28., hétfő

Köszönöm, hogy gyomlálhatok

Drukkoltunk, hogy ne essen Medárd napján, de Margitot már nem hatottuk meg. Június 10. óta – hogy nehogy sutba dőljön a népi meteorológia igazságértéke – minden délután zuhog. Állítólag nem csak Medárdra érvényes a nagy bölcselet: hogyha aznap esik, még negyven napig kapkodhatjuk lábunkra a gumicsizmát. Ezt már nem állítják olyan határozottsággal, mint Medárdot, de valami csak van a dologban, mert Margit napja óta esik, óraműpontossággal minden délután. Ebből kifolyólag a gyom, mintha húznák felfelé, úgy nő.

Van, hogy az embernek rossz napja van, és van úgy, hogy egyszerre több ilyen is összegyűl egymás után, vagy éppen csak történetesen évek óta beszűkült aggyal ülős, értelmiségi kultúrmunkát végez napi nyolc és még annál is több órában. Csak ül és ül, és mozgástere a fénymásolásra vagy a napi kávé elkészítésére korlátozódik. Ilyenkor áldásnak számít az, ha akad egy kert, ahol térdig kezd érni a gyom. A kerti munkálatok fölöttébb hasznos voltáról már komoly és haszontalan szakirodalmak is születnek napjainkban. Olvastam olyat, hogy hogyan kell egyik kezünkben vízzel töltött műanyag palackokkal hajlongani, miközben másikkal gyomtalanítjuk a talajt. És nem, nem az öntözés végett emelgetjük a palackot, hanem hogy szép egyenletes izmokat növesszünk. Volt olyan is, ahol azt tanácsolták, hogy lehajlás közben emelgessem a kapát a fejem fölött, egyenes háttal: izmosít és javítja a tartást. Hát a szomszédnak nem ez lett volna a véleménye…

Mindenesetre egy kiadós gyomlálás csodákra képes, receptre kéne felírják mindenkinek legalább hetente kétszer. Ha jól csináljuk, nagyjából a hajszálainkat leszámítva, minden porcikánk részesül egy kis wellnessben. A heti rendszerességgel elvégzett kapagyakorlatok – a gyomok szempontjából legalább háromnaponta ajánlott –megközelíthetik egy Pilates-óra eredményességét.

Két és fél óra gyomlálás és kapálás után az ember mintha újjászületne. Örültem, hogy nem felüléseket csináltam ez idő alatt egy konditeremben, két négyzetméteren, további tizenöt emberrel. Jólesően fájt minden porcikám, megnyugodva, elégedetten, minden panaszomat megosztva a közben besegítő fekete cicánkkal, szemléltem a számomra csodálatossá változott ágyásokat – bár még messze áll attól, hogy olyan legyen, mint a szomszéd kertje.

2010. június 26., szombat

Esik

Már napok óta esik, esik és zuhog. A patak akkora lett, hogy fentről a háztól úgy hallatszik, mintha folyó lenne. Nem is baj annyira, hogy esik, mert legalább megint be lehetett gyújtani a kandallóba (kint 10-15 fok van)és be lehet bújni egy kicsit a takaró alá is. És igy az ács sem jött ma.
Az egészben az a legrosszabb, hogy a kertben a sok esőtől sárgulnak le a borsók. Lehet, hogy nem eszünk az idén saját borsót. Valahogy nem kedvezett valami az idén a kertnek eddig. A saláták is lesárgultak. Az hiszem, ültetek egy újabb és sokkal kisebb adagot. A kezdődő virágoskertünket az éppen egyfolytában párosodó kutyák rugták ki. Még szerencse, hogy a levendulát nem bántották. Szóval, esik.

2010. június 21., hétfő

Franciázunk

Elkezdődött a gyűjtögetések időszaka. Tulajdonképpen a természetet már az első hóvirág, aranyvessző és pitypang megjelenésétől igyekszünk bevarázsolni a lakásunkban. A hó elmúltával, valami ősi reflexnek engedelmeskedve, folyamatosan begyűjtünk.

A nyári virág- és gyógynövényszedések, gyümölcsszüretelések gondtalanok, vidámak, de ősszel mindig pincébe, befőttesüvegbe, kamrába, jól záródó palackba – hogy el ne fusson – szeretném raktározni az összes ízt, színt, zamatot, illatot, nyári patakcsobogást. „Minél többet raktározni, mert mindjárt vége” hangulat telepszik rám.

Alig lett tavasz, és máris június van. Úgy tűnik, csak most kezdtünk neki ültetgetni, és közben azon kaptam rajta magam, hogy folyamatosan már gyűjtögetek. Egyelőre vidáman, csak semmi kapkodás, mert még a java hátra van, most kezdődik az igazi nyári paradicsom. De azért akárhová megyünk sétálni, kirándulni, élénken figyelem, hogy mit lehetne kosárba pakolni és hazavinni. Múlt héten vadmentát szedtem Kommandó mellett, azelőtt kakukkfüvet a Hargita alatti Cekend tetőn, zsurlót és bodzát a falu határában gyűjtögettem. Még sok minden fent van a listán, de míg még van, cickafarkot, bodzát, csalánt kellene szedni.

A legfontosabb szezonnövények listáját titokban mégis csak megelőzi a nagy terv: provence-i fűszerkeveréket készítek. Tulajdonképp a Provence- ről szóló könyvek és filmek, no meg a levendula-honosítással való próbálkozás a ludas a francia dologban. És nem utolsósorban az, hogy elkezdtem egymás után ebédre, vacsorára, reggelire gyártani a különböző quiche-seket, a „franciák pizzáját”. Ehhez és a rengeteg zöldségsalátához elengedhetetlen a provence-i fűszerkeverék. (Lehet, hogy a következő biznisz a camembert lesz?) Kezdetben zavart, hogy minden franciás recepthez kötelező hozzávaló ez az ínycsiklandozó fűszerkeverék, de közel és távol piciny hazánkban sem lehetett beszerezni. Úgy gondoltam, nem lehet olyan ördöngös a dolog, és ha össze tudom szedni a hozzávalók nagyrészét, akkor nekifogok, és keverek én.

Utánanéztem, hogy mi jár bele: az alapösszetevők nagyrészt megegyeznek, néhol kiegészül még egy-két fűszerrel, de én most egyelőre megelégszem az alapok megszerzésével. Mivel a cserépbe ültetett oregánóm nem bújt ki, így hát be kell érnem szárított változatával is. Ellenben kakukkfüvet most már bármilyen mennyiségben tudok tenni, mert begyűjtöttem az összest a falu fölötti legelőről. Petrezselyem, bazsalikom, majoránna, rozmaring és zsálya akad a kertben, kiegészítésképpen veszek a piacon. A tárkonyt, a franciák és magyarok egyik legkedveltebb fűszerét szintén piacról fogom beszerezni. Amúgy is nagyon közkedvelt egész télen nálunk, az ecetesen eltett változatát nagy mennyiségben használom levesekbe és szószokba is.

Egyelőre zsákmányszerző körutam még folytatódik, míg minden ínycsiklandozó ízvarázs nem lesz a birtokomban. Azután már csak a szárítás, felaprózás, kellő arányok szerinti keverés és üvegekbe pakolás a dolgom – majd jöhet a nagy francia lakoma!

2010. június 18., péntek

Bővülünk

HURRÁ!
Reggel két gólya üldögélt-hupsz, illetve álldogált a fészekben. Micsoda csoda, eddig azt hittem, hogy magaslesnek kell használjam az üres fészket. De vissza jött/ek KETTEN. Kicsit sokáig tartott ez a párkeresés. Talán az idén már nem gazdagodunk utódokkal is, mert másoknál már lassan tanulnak repülni a kicsinyek. De jövőre, hajrá ugyanitt, csak kicsit húzzatok bele.

2010. június 16., szerda

Ha....

Ha minden tehetségem, képességem, pénzem, akaraterőm, ügyességem, mosolygós jókedvem stb. meglenne és elölről kezdeném...ha...vagyis, ott tartanék, hogy 1999 júniusa, kilépve a Gimiből, és neki a nagybetűsnek,azon gondolkozva, hogy mi lesz tovább. Szóval, ha semmi akadály nem állna előttem, nagyon leülnék ábrándozni, elővennék egy kockás papírt, és megtervezném, hogy mi kell egy kakukkfű és mézillatú, sanzonoktól, és előtte elkarikázó bicikli csengőktől hangos boltocska- kávézó- falatozóhoz.
Lenne otthon azért még egy üvegházam, benne sok-sok virág, zöldség, gyümölcs, amiket még a harmaton szedegetnék, ha szólnának az üzletből, hogy mondjuk elfogyott a zöldhagyma. És lehetne kapni kompótot, házit, és lekvárt. És friss újságot. És mondjuk, ha valaki reggelire hideg spenótos quiche-t szeretne enni citromfű teával megtehetné. És Marci bácsi pergetné a világ legszebb színű, legtermészetesebb mézét. Reggel a friss újság mellé, mig megérkezik a harmatos paradicsom az emberek ehetnének mézes kenyeret,és Ernő bácsi szállítaná hozzá a friss tejet. És közben ezernyi dolog jut eszembe,a mi jó volna. S még lennének különböző teafüvek. Ha valaki meg lenne hűlve, csak befutna, és adnánk neki 50 dkg bodzát, barna papírtasakba. És még ezeregy szép lenne...Ha...

A fészekrakás eredménye

Mióta felraktuk, illetve a villanyosok a gólyafészket, azóta a gólya nagy ívben elkerült minket. Sajnos. Az elején minden este lementem,hogy megnézzem, hátha visszajött, aztán már csak reménykedtem. Kicsit mintha elfelejtetem volna. Tegnap este viszont ott áldogált a vadiúj fészekben. Nem hittem el. Körülbelül öt percenként lementem, hogy megnézzem, még ott van-e. Elég sokat állt benne, aztán elrepült. És ma reggel indult a faluban a pletyka. Több forrásból hallottuk- mert a pletyka, csak úgy pletyka- hogy tulajdonképpen két gólya keringett a kert fölött. A fenyőknél vagy az is lehet a nyírnél akartak leszállni. Jó lenne, ha ma már ketten üldögélnének, és azt sem bánom, ha a fenyő valamelyik szegletében.

2010. június 14., hétfő

Kakukkfüvet telepítettünk


Május végétől ez a kis lila virágú csodanövény a sztár: az összes legelő, minden erdőszél és mező tele van kakukkfűvel, a főzős műsorokban kakukkfüves receptek dominálnak. Nem haragszom én ezért rá, sőt. Egyetlen szívfájdalmam, hogy nálunk a kertben valamiért nem akar gyökeret verni.

Próbálkoztam minden használati utasítást betartva, magról szaporítással, de pár milliméteres élete után megszűnt életképesnek lenni. Úgy gondoltam, nem adom fel: hoztam egy kis kerti földet a vakondtúrásból, hogy természetesebb közeget biztosítsak, de ezennel még csak ki sem bújt. Aztán jött a biztos módszer – gondoltam, mikor megláttam egy bevásárlóközpont polcán a cserepes kakukkfüvet, tele zöld hajtásokkal. Lecsaptam rá, és egyből kettőt vettem, de úgy tűnik, elég lett volna egy is. Az import kakukkfű két hétig bírta, valamiért nem szerette a mi ablakpárkányunkat.

Kicsit dühösen fogtam neki tanulmányozni, hogy mégis hogyan lehetne a mi kertünkben is illatozó pici lila virágocskákat növeszteni. Mivel már az összes lehető módszert kipróbáltam, tegnap délután úgy gondoltam, lehet, hogy a „vissza a természethez” lesz a legmegfelelőbb.

Ásót ragadtunk, és kimentünk a templom mögötti dombra, ahol a kakukkfüvek paradicsomi világukat é lik. A világosabb és sötétlila minden árnyalata megtalálható, távolról olyan, mint egy puha zöld bársonytakaró, nagy lila pamutgomolyákkal. Közelről pedig puha, illatos és hangos: minden kakukkfűkupac tetején tücskök napfürdőznek. Szóval, úgy döntöttünk, ha másképp nem megy, beszerezzük a természetből. Mert kakukkfű kötelezően kell az ember éle tébe. Nemcsak hogy szép és illatos, hanem mindezek mellett rengeteg búra, bajra gyógyír, timol tartalma miatt kiváló fertőtlenítőszer. Legnagyobb fontossága talán akkor volt, mikor az első világháború után a harctéri fertőtlenítőszerek nagyfokú használatával beütött a kakukkfűválság. A vadcsombor – ahogy más néven hívjuk – test és lélekkényeztető is, de leginkább gasztronómiai aromafokozóként használják sok hal- és húsételhez, salátákhoz.

Az eredeti tervvel ellentétben egy kupacnak csak a negyedét tudtuk elhozni, annyira nagy volt a hangyákkal és más élőlényekkel teli kakukkfű- lak. Kiszemeltük neki a lehető legjobb helyet a kertben – bár egy kicsit lehetne naposabb, de a természetes közeget, ami hiányzott a szupermarketes cserépből, mindenképp biztosítottuk.

2010. június 8., kedd

Majdnem raktunk fészket



Május elejétől napi rendszerességgel kétszer húzott el a kertünk fö - lött egy gólya. Aztán feltűnt, hogy minden este ugyanabból az irányból – a kert keleti sarkából, ahol a békák kuruttyolnak naplemente után –, szinte óramű pontossággal, kevéssel nyolc után érkezik. Gyanús lett, és meglestem, hogy merre repül.

Nem kellett messze kövessem, – amúgy sem tudtam volna felvenni vele a versenyt –, a kapunk előtti, második villanyoszlopon álldogált. És itt kérdőjelezhető meg a tulajdonosságunk. Ugyanis nem pont a mi kapunk előtt tanyázott, hanem a szomszéd villanyoszlopán. De mi szívünkbe fogadtuk, és gyorsan elkezdtük tervezni a jövőjét. A fényes jövő családalapítással és fészekrakással kezdődik. Ez a gólyák esetében akár egyszerűnek is mondható: keresnek egy párt maguknak, és már fognak is neki gallyakat gyűjteni. Vagy szépen beköltöznek – ingyen, nem kemény eurókért – egy már tavaly felépített, és összkomfortossá alakított fészekbe.

Ilyen fészek nálunk a faluban nem létezett. Egyetlen gólya volt régebb, amelyik úgy gondolta, hogy mégiscsak a gólya hozza a kisbabát, és kezdett berendezkedni az épülő szülészet előtti villanyoszlopra. Aztán akadtak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy inkább ne hozza a gólya a gyereket, és eltávolították a fészkét.

Nem lehet tudni, hogy az a gólyae, de visszatért, csak most már távolabbról szemlélve adja áldását az érkező újszülöttekre.

Gondoltuk, megalapozzuk a jövőjét, és intézkedésbe kezdünk. Megszereztük a kellő jóváhagyásokat a polgármestertől, és pár nap múlva kedves ismerősünk saját kezűleg készített, csodálatos fészke ott állt a kertünkben. És vártuk, előzetes egyeztetés alapján, a villanytársaságot, hogy felszerelje. Vártunk és terveztünk, és csodáltuk a gólyacsőr-pirosra festett fészket a kert végében. És vártunk, és nem jöttek. Egyik délután érkeztünk haza, és vadiúj, mindenféle jóval kibélelt fészek díszelgett a villanyoszlop tetején. Összkomfortos, de nem a mienk. Mint utólag megtudtuk, a villanyosok rendelkeznek egy előre gyártott kerettel, és azt szokták felszerelni. Talán, ha idejében egyeztetnek, a mienk is megfelelt volna.

A csodaszép, méretre szabott, Jóska bácsi által készített fészek még várja a kert sarkában a szebb jövőt és a tavaszt. Úgy döntöttünk, jövőre felszereljük a fásszínünk tetejére, gólyacsalogatónak. Hátha kedvet kap egy újdonsült fészekrakó, és beköltözik hozzánk ingyen az összkomfortba.