2011. október 17., hétfő

Póré: kötelező megkóstolni!

Amióta találkoztam a póréhagymával, beleszerettem. Nem volt nehéz, ez a nagyra nőtt zöldhagyma látványa elsőre belopja magát mindenki szívébe, aztán ha az ember még bele is harap, nincs menekvés. Azóta minden ősszel körözöm a piacon – szerencsére hozzánk is eljuttatják az élelmes termelők. Az igazi szerelem akkor teljesedett ki, amikor a tavaly úgy döntöttem, kipróbálom saját földben megtermelni, és bevásároltam egy csomag póréhagyma magot. Leírhatatlan boldogsággal rágcsáltam a másfél araszos csodahagymákat.
A póréhagyma őshazája valószínűsíthetően a Földközi-tenger környéke, illetve Ázsia, termesztése 3000 évvel ezelőtt Mezopotámiában kezdődött – említik a sumér birodalom tábláin is. Kheopsz fáraó katonái harci sikereik elismeréseképpen gyakran kaptak póréhagymát, Egyiptomban a mai napig népszerű.
Kedvező étrendi hatásai miatt a póréhagyma kedvelt volt a rómaiak körében is. Néró császár hangszálainak karbantartására kifejezetten gyakran fogyasztotta a belőle készült levest.
Mifelénk nem annyira elterjedt vagy közkedvelt, annál is inkább, mert az emberek nem ismerik, esetleg nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget a kipróbálásának. Pedig az íze merőben más, mint a hagyományos hagymáé: nem csíp, és elfogyasztása után nem bűzlik annyira az illóolajtól.
Nyersen kiváló tartozéka salátáknak, fogyaszthatjuk reggelire vajas bagettel, vagy használhatjuk főtt ételek alapanyagának is. Ez utóbbinál ízletesebb, ha vajon vagy olívaolajon pároljuk meg a minél vastagabb karikákra vágott hagymákat, amelyek majd puhán omlanak szét kevergetés közben. A vajon párolt póré tökéletes fűszere a friss kerti kakukkfű és rozmaring. Ehhez nem kell már más, csak egy kevéske főtt krumplit adagolni, és kész is az ínycsiklandozó őszi kedvderítő.
Mivel alacsony energiatartalmú és nagy mennyiségben tartalmaz sokféle vitamint és ásványi anyagot, anélkül színesíti táplálkozásunkat, hogy túl sok kalóriához jutnánk elfogyasztásával. Nem szabad megfeledkeznünk magas rosttartalmáról és A-provitamin, C- és E-vitamin tartalmáról sem, amelyek – antioxidánsként – védik sejtjeinket.
A XX. század elején sikerült kivonni a póréhagyma nedvéből olyan mézgafajtákat, amelyek gyógyítják a garat, a gége, a légcső, valamint a hörgők gyulladását, hiszen köptetőként szolgáltak.
Az egyik legfenségesebb eledelünk a póréhagymából készített krémleves. Nem kell más hozzá, csak egy nagy szál póré, két-három cikk fokhagyma, két krumpli és két murok. Miután egy csepp olajon megpároltuk a zöldségeket, és kellőképpen megpuhultak, turmixoljuk össze, majd öntsük fel vízzel, és hagyjuk összefőni. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A gőzölgő, élénkzöld levesbe reszeljünk jó sok sajtot, koronázzuk meg egy kanál tejföllel, és pirítsunk hozzá kenyeret. A tetejét szórjuk meg frissen vágott hagymakarikákkal. Garantáltan még egy tányér levest fogunk kérni a második fogás helyett.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/3148

2011. október 10., hétfő

Kutya–macska barátság

Bodza, a négy hónapos golden retriever a légynek sem árt. Sárgás-fehéres bundájában úgy ülnek éjfekete szemei, mintha folyton azt mondanák: „én vagyok a világ legédesebb kutyája, simogass!”. És ezen kimondatlan kívánsága a nap minden percében, amint csak emberek közelébe kerül, teljesül.
Mivel nagyon barátkozó, és leg­inkább ott őgyeleg, ahol emberek tartózkodnak, állandóan hurcoljuk magunkkal: sétálni, városba, rendezvényekre és minden olyan helyre, ami kutyabarát.
Az ilyen helyek Bodza kedvencei: állandóan lehet valakitől simogatást kuncsorogni. Nem elég, hogy bundájának tapintása állandó simogatásra készteti az emberi kezet, ehhez még szinte akarattal rátesz egy jól irányzott kutyatekintetet. Mi tagadás, nem csak az övét, hanem a mi lelkünket is simogatják a retriever-kedvelő járókelők. Nemrég egy szabadtéri divatbemutatón az is kiderült, hogy a jelenlevők nyolcvan százalékának vagy van retrievere, vagy volt, vagy pedig nagyon szeretne.
Mindenkinek elsőre belopja a szívébe magát Bodza, kivéve a Máffinéba, aki vele ellentétben éjfekete, kicsi, és nem feltétlenül úgy gondolja, hogy a világ legpuhább, legkedvesebb kutyájával lakik egy udvaron. Így, egy hónap együttélés után is, a barátkozás még kiscsoportos szinten van, de haladunk.
A napokban például már eljutottunk odáig, hogy Bodza ment megkeresni Máffint, és nagy büszkén „hozta”, hogy megkerült az elveszettnek hitt, fekete nyávogógép. Máffin háromszorosára felfújt farokkal pattogott Bodza előtt, majd tisztes távolságba leültek: egyik a jobb , a másik a bal felemre. Le nem vették egy percig sem egymásról a szemüket, és amint véletlenül valakinek két simogatással több jutott, felháborodva és féltékenyen néztek fel rám.
Egyforma szeretettel koncentráltam mindkettőre, míg Bodza egyszer csak úgy gondolta, hogy barátkozik egyet a kicsi feketével, és megdönti az évszázados elméletet a kutya–macska barátságról. Odament tíz centire a még mindig igencsak gyanakvó Máffinhoz, és nála is bevetette a kutyatekintetet. A mindenki szívét megdobogtató nézés ez alkalommal nem jött be: Máffin egyet fújt, és behúzott egy jól irányított balegyenest a négy hónapos retriever fickónak.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2886

2011. október 6., csütörtök

Nem bánnám, ha vége lenne

Két hete szét van szedve a házunk. Nagyjából csak az egyik fele, de az teljesen. Mivel a nagyszoba padlója, eléggé tönkre volt menve, és szigetelve sem volt rendesen, így előszeretettel közlekedtek-közötte, alatta és felette-az egerek. Véget kellett vetni ennek a tarthatatlan állapotnak, csak éppen arra nem számítottunk, hogy ez ekkora munka lesz. Mindeközben nekem még a fogam és arcüregem is begyulladt, így nem volt egy kellemes élmény a bútoremelgetés. Jelenleg úgy néz ki az udvar és a lakás, mint a csatatatér.
A tetőszigetelési munkálatok, nagyjából már befejeződtek, ma a konyha fölött is megcsinálják, és akkor már csak arra kell várjunk, hogy a nagyszoba megszáradjon, ami legalább három hét.
Közben még becsöppen egy meszelés és egy gerendalekenés is. Szóval, nem olyan pici munkálat lett belőle, mint ahogy elképzeltünk.

Birsalma: ne csak a szekrényen érleljük

A birsalma mindig is egy különleges gyümölcs volt számomra: ritka, bizarr, érdekes, és átható illata örökre becsempészte magát az emlékezetbe. Nem is tudtam soha, hogy milyen viszonyban is vagyunk, szeretem vagy nem szeretem, de az biztos, nem telt el olyan ősz, hogy ne érlelődött volna pár darab a szekrény tetején.
Az egyetlen birsalmafánkon tavaly négy-öt darab lett, az idén pedig ontja illatozó gyümölcsét. A szőrös, fordított bőr jellegű, szépséges almafajták tömegesen csüngnek az ágakon. Az idén úgy döntöttem, hogy számba veszem a lehetőségeket, hogy a szekrény tetején kívül, milyen más, szebb jövőt biztosíthatnék az aranylabdáknak.
Mivel fanyarkás íze annyira átható, hogy csókra húzza a szánkat, nyersen nem nagyon fogyasztjuk. Téli esték kedvelt csemegéje viszont a kályha tetején megsütött, otthonos illatot árasztó birsalma. A szegfűszeggel, cukorral, kevés citrommal ízesített birsalmakompót, amelyből behabarva finom levest lehet készíteni, szintén általánosan ismert. A mustban befőzött birs igazi különlegesség, és nem is nehéz elkészíteni: víz helyett mustban főzik fel a gyümölcsszeleteket. A birs értékét az almánál nagyobb vitamintartalma és magas pektintartalma adja. A pektin nagy szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében, megköti a káros anyagokat. Gyulladáscsökkentő hatást fejt ki az emésztőszervekben, ezért gyógyászati szempontból is jelentős gyümölcsfajunk.
A birsalmasajt a világ különböző részein ismert és kedvelt csemege. A spanyoloknak például egyik fő gasztronómiai specialitása, amit ott membrillónak hívnak, és markáns ízű sajtok társaságában fogyasztanak. Elkészítése időt és türelmet igényel, de mindenképp megéri kipróbálni. A hámozatlan birset megfőzzük, levét leszűrjük, majd a gyümölcshúst ugyanannyi cukorral és kilónként egy fél citrom levével sűrűre főzzük. Piros szőlő levével lehet vörösebbé varázsolni, szokás diót vagy mandulát tenni bele. A sűrű masszát formákba öntjük, és egy-két napig szárítjuk. Ha valaki úgy főzi, hogy egy másik, nagyobb lábasban vizet forral alatta, akkor különösen szép, tiszta, világos színt érhet el vele.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2652

2011. szeptember 27., kedd

Akkor a legzamatosabb, ha „mindent“ belefőzünk

Régebb a tömbház előtti a délutánból estébe húzódó ugrókötelezés, gumizás és adj király katonázás után mindig azon versengtünk, kinek milyen kenyeret kentek uzsonnára. A vinetés, zsíros és zakuszkás kenyerek harcát persze mindig az nyerte, amelyik szelet méretesebb volt, és vastagabban megkenve. Valahogy a szomszéd kenyere mindig „zöldebbnek” bizonyult.
A zakuszkás kenyér közösségépítő szerepet kapott az elemi iskolában is: tízóraira, a szilvaízesen kívül, nagyjából mindenki azt vitt, és kuncsorogva kértünk egymástól egy harapást, cserélgettük a fél szeleteket. Egyetem alatt zakuszkás üvegek kocogásától volt hangos a vonat, és a tömegeket vonzó házibulik alkalmával nem volt ritka, hogy hajnaltájt az utolsó zakuszkák is előkerültek a kamrából. Manapság pedig zakuszkafesztiválokat, sőt szépségversenyt is szerveznek, és a munkahelyi tízóraizások kötelező tartozékává vált, hogy mindenki hoz egy kis kóstolót.
Ha nem is mondható diétásnak, sok étkezést egészíthet ki finom ízével. Ha barna kenyérre kenjük, rosttartalma magas lesz. Puffadásra hajlamosak azonban inkább ne fogyasszák. A zakuszka nagyon jól kiegészíti a fogyókúrázók étrendjét, alacsony kalóriatartalma miatt közkedvelt a fogyni vágyók körében is.
Ha nincs egy ezer éve bevált zakuszka-receptünk, és kezdő szakácsok vagyunk, vagy megpróbálunk valakitől kérni egy pontos adagokkal ellátott receptet, vagy pedig a fantáziánkra hagyatkozunk. Mi ez utóbbi módszerhez folyamodtunk: az adagokról ugyan érdeklődtünk, de a hozzávalókat a legszélesebb skálán (a paszulytól a vinetéig) kevertük össze. Bár sokan élesen elhatárolva csak vinetés, csak gombás vagy csak paszulyos zakuszkát készítenek, az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondolom, hogy a legzamatosabb akkor lesz, ha ízlésünk szerint mindent összekeverünk. Azoknak, akiknek rém­álmaiban az a kép él, hogy órákig, sőt éjszakába nyúlóan kell kevergetni a masszát, azt tanácsolom, hogy amit csak lehet, előre készítsen el, főzzön vagy süssön meg. A paprikát, kápiát és paradicsompaprikát ugyanúgy lesüthetjük, mint a vinetét, nemcsak, hogy ízletesebb, de megrövidíthetjük vele a zakuszka főzési idejét is. Nem kell feltétlenül ragaszkodjunk ahhoz, hogy zsenge paszullyal készítsük, nyugodtan vehetünk szárazpaszulyt, de ezt szintén jó, ha előre megfőzzük.
A zakuszka nem csak reggelire, vacsorára fogyasztható, hanem előételnek és főételek mellé is.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2354

2011. szeptember 20., kedd

Bodzával az élet

Hogy labrador vagy retriever kell, azt egészen pontosan nem tudtuk mi sem, de az biztos, hogyha valamelyiknek a szemébe egyszer belenéz az ember, akkor az örök szerelem. Sokáig tervezgettük, ha majd egyszer kutyánk lesz, milyen is legyen, mi lesz a neve, hol fog lakni, és persze a nagy kirándulásokat is. Aztán egyszer az álom valóra vált: Bodza, a 10 hetes golden retriever egy szeptemberi napon kissé bizonytalanul, de birtokba vette új házacskáját. 

A tíz hét még nagyon kevés emberi időben számítva, így hát azt gondoltuk, hogy kicsi puha szőrgomolyával fogunk játszadozni, de ez az idő egy nagytestű kutyánál már egészen komoly méreteket jelent. A kutya kinézetre nagy, de belül egy igenis pici eb lakozik. Az esti húsz-harminc perces séták után már csak egy „vigyél haza” tekintet következik, és szinte képes a pórázról négy lábbal ledőlni, majd édesen szunyálni, annyira mélyen, hogy azt már embernél horkolásnak hívják.
Napról napra Bodza a legnagyobb hős a vidéken – mármint kapun belül –, lassan két lépést nem lehet lépni anélkül, hogy nadrágnál, táskánál, szvetternél, kabátnál fogva ne ráncigáljon magával. Kapun kívül teljesen más a helyzet. Az esti sétákat csak apránként lehetett bevezetni: méterről-méterre haladtunk. Az első alkalommal, ahogy kiléptünk a kapun, a kis gombszemű büszkén húzott a pórázzal, egészen pontosan vagy öt métert haladtunk, aztán gyorsan nyüszítve kellett visszaszaglásznunk a biztonságos, bejáratott úton a háza felé. Minden nap újabb és újabb métereket fedeztünk fel az „idegenben”.
Az utcai kutyákkal való barátkozás egy külön fejezet a Bodza életében: nem megy még nagyon ez neki. Ha a többi eb kerítésnek feszülve ugat, csahol, és barátkozna vele, ő átmegy kúszó üzemmódba, és úgy tesz, mintha ott sem lenne, s minden vágya az, hogy valahogy jussunk már haza.
A kutya–macska barátság, amint azt már rég tudjuk, nem a legfelhőtelenebb. Ritka az olyan kapcsolat, amelyik édes együttélést von maga után. Bodza, mivel a nagyon barátságos kutyák közé tartozik, már az első alkalommal szeretett volna macskabarát lenni, feltéve, ha beleegyező játszópartnerre akadt volna.
Egyetlen „kommunikációs akadálya” a közelebbi kapcsolatnak, hogy a kutyák, amikor a farkukat mozgatják, akkor játszani szeretnének, a macskák pedig ugyanezt a mozdulatot vészjelzésre, vadászásra használják.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2132

2011. szeptember 15., csütörtök

Bodza szocializálódik

Lassan két hete nálunk lakik Bodza, és egyre inkább kezdi otthon érzeni magát. Az első napokban kb. egy négyzetméter területen éldegélt, vagyis nem volt hajlandó onnan elmozdulni. Mostanság pedig már a házba is bekívánkozna. Édes kicsi bárány, puha szőrgomolya, olyan "simogass egész nap"szemei vannak. Valahogy arról kéne leszoktassuk, hogy ne rágja le az összes ruhát rólunk. Bár, így ahogy elnézem, még csak most kezdődik az igazi rágási időszak.
Esténként sétálni szoktuk vinni, bár jó lenne bevezetni a minden este séta elvét. Egyre nagyobb távolságokat teszünk meg, egyre kinebb merészkedik, de azért igyekszik csak óvatosan. A tegnap például úgy terveztük, hogy lemegyünk a keresztútig, a hátsó úton menve. Ahogy kimentünk a kapun (persze pórázon) már az összes szomszéd kutya kezdett nekiugrani a kerítésnek. Szegény kicsi Bodza pedig nyüszített, és mindenáron szeretett volna felugrani az ölömbe. Aztán valahogy meggyőztük, hogy menni kell tovább, a bátor kutyák felemelt fejjel mennek el a többiek mellett:). Az eredmény az lett, h. szinte hason kúszva iszkoltunk el a többiek előtt. Még kell szokni a szocializálódást.

2011. szeptember 5., hétfő

Izgulááááááás

Ma érkezik Bodza a 10 hetes golden retriever kölyök. Kezdődik az összeszokás, és az összeszoktatási időszak, barátkozás Máfinnal, és azt hiszem egy kutyanyüszítéssel tarkított éjszaka elé nézünk. Beszámoló és képek majd a továbbiakban.

Bíbor kasvirág a csodaszer

Régen a megfázások és influenzák időszakában felvilágosultabb családorvosunk jóvoltából, Paracetamol és antibiotikumok helyett mindig Echinacea-cseppet kaptunk, mivel orvosi diplomája mellett homeopatikus tudásra is szert tett, s ha csak lehetett, ilyenfajta szerekkel gyógyította pácienseit. Ekkor kerültem kapcsolatba a természet adta gyógymódokkal, és saját bőrömön tapasztalva – öt kicsi homeopatikus bogyó már képes a csodára – jöttem rá, hogy bizony hatékonyabbak sokszor, mint a vegyi gyógyszerek.
Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi az Echinacea, de azt tudtam, hogy a nátha pillanatok alatt elillan tőle. Nem azért szedtünk természetesebb gyógyszereket, mert divat, hanem mert hatékonysága érezhetően megbízhatóbb volt. Echinacea-csepp mindig volt a hűtőben, afféle csodaszerként tekintettünk rá. Így hát nem véletlen, hogy svédországi kirándulásunk alkalmával a kastélyok kertjéből mindenképp haza akartam menekíteni, terjeszteni, szaporítani az Echinacea magjait. Szárítgattam, óvtam-védtem pár virágot, gondosan becsomagolva, hogy a repülőtéri vizsgálatokat is megússzák, aztán valahogy mégis elkallódtak.
Legnagyobb meglepetésemre az szolgált, mikor itthon is megláttam több parkot díszíteni a magas, tekintélyes, hamvas rózsaszín virágot. Az Echinacea vagy bíbor kasvirág erős gyümölcsillatot árasztva nálunk is díszíti a tereket júliustól szeptemberig. Teljesen egyedülálló virágzata van.
Az első évben szabványos, egyetlen, lila-piros virágot termel. A második évtől a sziromlevelek dupla sorban jelennek meg a szárakon. Télen a virágfejek a növényen maradhatnak, ezzel táplálékot adnak a madaraknak. A kasvirág a kedves virág jelzőt is kapta, mert barna és kúpos közepű fészkének virágszirmai sugárszerűen helyezkednek el, színük pedig a szőröktől élénk rózsaszínű, illetve halvány bíbor árnyalatú. Innen származik népies elnevezése is: bíbor kasvirág, kúpvirág, bíbor kúpvirág. Észak-Amerika középső részén őshonos, valamint házi kertek ismert dísze. Tudományos nevét a görög echinos (sündisznó) szóból is származtatják. Elnevezése kettős találat, mert a virág közepe egy összegömbölyödött sündisznóra hasonlít, másrészt utal arra is, hogy a virág, akárcsak a sündisznó tüskéi, védelmet nyújt, mert segítségével szervezetünk ellenállóképességét jelentősen növelhetjük.
Az indiánok a gyökeréből készült meleg borogatást a sebesülések összes fajtájára, a rovarharapásokra és fullánkos csípésekre, valamint kígyómarásra alkalmazták. Használták szájöblítőként fog- és ínyfájdalmakra, s itták teáját megfázás, himlő, kanyaró, mumpsz és ízületi gyulladás ellen.
Manapság gyökerét vagy az egész növényt használják fel, melyekből elsősorban alkoholos kivonat készül, de ismert szárított gyógynövény- és teakeverék, kenőcs, illetve tabletta változata is. A növény leghatásosabb része a nyers gyökér.
Széles körben alkalmazzák a nátha, valamint az influenzaszerű megbetegedések tüneteinek enyhítésére és a betegség időtartamának lerövidítésére. Külsőleg nehezen gyógyuló sebek, gyulladásos bőrbetegségek esetén alkalmazható. Az Echinacea a nyelven bizsergő érzést okozhat, ami természetes jelenség, nem veszélyes.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/1607

2011. augusztus 23., kedd

Csemegézzünk kukoricát!

A főtt kukorica nyáron egyik kedvenc eledelünk: fesztiválok, vidámparkok, sétányok, koncertek, szabadtéri előadások elengedhetetlen tartozéka. Nincs olyan ember, aki ne szeretné, és legalább néha ne engedne a kísértésnek, még ha borsos árat kérnek is el egy cső kukoricáért. Szinte annyiba kerül a friss, sárga, gőzölgő kukorica, mint amennyiért tavasszal megvehettünk egy zacskó vetőmagot.
Egyetlen magyarázat, amit a drágaságra tudtunk találni az, hogy tároláskor túl nagy helyet foglal el. Ahhoz, hogy több cső kukoricát tartósítani tudjunk akár télire is, vagy nagy méretű fagyasztóládával kell rendelkezznünk, vagy lemondunk a csöves változatáról, és blansírozzuk. A hirtelen fövő vízben leforrázott, majd fagyasztott változata alkalomadtán még nagyon sok étel finom tartozéka lehet.
Hogy a csemegekukorica belépett életünkbe, nem is olyan régi dolog. Gyerekkorunkban még a disznóknak ültetett fajtáját ettük minden nyár elején. Hallani sem hallottunk arról, hogy létezik csemegekukorica, sietve főztünk pár csövet, míg meg nem öregedett, vagyis be nem érett annyira, hogy morzsolni lehessen. A kukoricahántás és morzsolás a hidegebb esték velejárója volt: sálba, sapkába burkolózva kiültünk a tornácra, és bontottuk a kukoricát a tyúkoknak. Majd, ha elegendő összegyűlt, azon versenyeztünk, hogy kinek jut az a felnőtt feladat, hogy darálhasson.
A csemegekukorica ma már könnyűszerrel beszerezhető. Ha megkívánjuk, elegendő ellátogatni bármelyik falunapra, egész biztosan a miccs mellett árulnak kukoricát is. A csemegekukorica jelentős vitamin- és ásványi anyag forrás. A friss szemek A-vitamint, béta-karotint, B1-és B2 vitamint, kalciumot, magnéziumot, vasat, nátriumot, káliumot és cinket is tartalmaznak.
Fogyasztása számos jótékony hatással van a szervezetünkre. Mivel B1 vitamint tartalmaz, mondhatjuk, hogy a vidámság forrása, mert ez felelős a jó közérzetünkért, hiányában gyorsabban válunk idegessé, depresszióssá. A szemekben lévő vegyületek segítenek megőrizni a szellemi frissességet, gyorsítják szervezetünkben az információáramlást, csökkentik a stresszt.
A csemegekukorica javítja a nyálkahártyák ellenállóképességét, részt vesz a vércukorszint szabályozásában. Szinte minden részét fel lehet használni a betegségek megelőzésére, kezelésére. A levelének főzete segít megelőzni a vesebántalmakat, vesekő kialakulását, csökkenti a húgy­úti és hólyagpanaszokat. A kukoricabajusz teáját has- és vízhajtó hatása miatt a természetgyógyászatban is alkalmazzák.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/975-csemegezzuenk-kukoricat

Otthon készült fűszerolaj

35 lej – néztem szörnyülködve a 2,5 decis fűszeres olaj árcímkéjét januárban. A kis üvegcse a polcon maradt, a nagy elhatározás azonban nem tűnt tova. Éppen csak augusztusig kellett várni.

A különböző fűszerek aromájával dúsított olajak a kozmetikai ipartól a háromszéki konyhákig igencsak elterjedtek. Egészségügyi hatásukat mellőzve, maradjunk csak az aromáknál. A salátafogyasztás már nem csak nyári jelenség, legalábbis az éttermek menüjén külön tételként megjelenő Cézár, bécsi, Acapulco és egyéb hangzatos nevek ezt sugallják.
Elsősorban télen kissé ingerszegény a saláta: uborka, paradicsom, hagyma, alma, kínai kel, káposzta még csak kerül, de a fűszernövények az ablakban eléggé lustán tenyésznek. Nem úgy augusztusban, amikor a kertekben mosolyogva kunkorodik a csípős paprika, szárát már elfelejti a fokhagyma, és buján szerteágazik mindenféle fűszernövény.

„Olajológia”
A fűszeres olaj elkészítése gyerekjáték. Talán az a legfontosabb, hogy egy szép üvegünk legyen, lehetőleg átlátszó, hogy a flaska tartalmát precízen figyelhessük. A penész kizárása végett legyen a fűszer és az üveg is teljesen száraz. Ezen kívül étolajra lesz szükségünk, de ha nagyon bravúrosak vagyunk, (extra szűz) olívaolajt is használhatunk. Ez utóbbi legendásan egészséges, azonban jellegzetes aromáját könnyen elnyomja bármi. Köztes megoldásként használhatunk olcsóbb olívaolajat: a boltokban a „turtă de măsline” felirattal ellátott terméket keressük. Ez lényegében az olajbogyókból második préseléssel kisajtolt folyadék, ami nem olyan ízletes, mint az extra szűz, de egészséges, és árban közelít a napraforgóolaj árához.

Mit tegyünk az üvegbe?
Ezúttal történetesen egy olívás meg egy balzsamecetes üveget hasznosítottunk újra. Az üvegeket nyárias jellegű fűszernövényekkel tömtük meg: augusztus közepén már virágzik a bazsalikom, így fogyasztásra kevésbé alkalmas, de az üvegben szépen mutat, ráadásul aromás. A bazsalikombóbiták mellé került néhány levél is. A fokhagyma huncut fűszer: fél literhez 5 cikk azt eredményezi, hogy a fokhagyma minden mást elnyom. Persze készíthetünk tisztán fokhagymás olajat is, az is nagyon finom. A pikánsabb ízek kedvelői 2 cikk fokhagymát kombinálhatnak egy roppant csípős paprikával – tapasztalatunk szerint kellemesen fűszeres végeredményre számíthatunk. Esetünkben házilag termesztett oreganó és kakukkfű kapott helyet az üvegben, hiszen ezek a növények is most a legaromásabbak. Az olajban a növények virágai is jól érvényesülnek. (Aki télen akar fűszerolajat készíteni, az mozaikborssal, fokhagymával, babérlevéllel és kevés sóval is kísérletezhet. Szintén télen jön el a citromos változat ideje – ez főként halak mellé ajánlott.)
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/1132

2011. augusztus 4., csütörtök

Életképek:)

A birtok birtokosa:)
A lassan minden este jelentkező vihar eléggé megtépázta már, és persze az is sokat segítene, ha nem telefonnal fényképeztem volna...
Ez a muskátli véletlenül született. A cserép tulajdonképp el van repedve, benti használatra teljesen alkalmatlan. De gondoltam, nem dobom el, és belenyomkodtam valami hajtásokat. Az egyik legszebb muskátli lett belőle.
Kár, hogy az idén csak egyetlen hajnalka palátot sikerült beszerezni. Illyefalván 7 lakat alatt őrzik őket:)

Lósósdi: csúnya, keserű, de hasznos

Július végére teljes díszbe öltözött a nyár eleje óta magát bontogató lósósdi: a barnára érett virágok szinte beleolvadnak a környezetbe. Hetek óta figyelem, és türelmetlenül vártam, hogy beérjen ez a csúnya, de hasznos növény. Most, hogy szorgalmasan begyűjtöttük a télire való adagot, a méteresre nyúló, aprócska virágokban végződő kórók már nem is tűnnek olyan csúnyának. Sőt, kifejezetten szépnek látom őket.
Cseppet sem kellemes emlékek fűznek a lósósdihoz: gyerekkorom rémálma. Valahányszor gyomorproblémánk volt, másodpercek alatt főtt is a víz a kályhán, időnk sem volt gondolkozni, már töltötték belénk a keserű nedűt. Felnőtt fejjel megértettem, hogy a hasmenés legtökéletesebb és utánozhatatlan ellenszere, de akkor ki tudtak volna kergetni a világból egy fél pohár édesítő nélküli lósósditeával.
A magyar népi gyógyászatban hasmenés esetén rendszerint a termésekből és a magvakból készült gyógyteát vagy alkoholos kivonatot fogyasztják. A levelek és a gyökerek főzetét használják sebek lemosására, vagy az azokból készült kenőccsel a sérült, beteg bőrfelületet kezelik. A virágos hajtások vagy a termések jó eredménnyel alkalmazhatók a bakteriális eredetű, különösen nyáron gyakori hasmenések megállítására, akár főzet, akár szeszes kivonat formájában. A hazai lósósdi-fajok többségének termései gyermekeknél is biztonsággal alkalmazhatók. A terméseket a fitoterápiában rendszerint félérett vagy érett állapotban, önmagukban és más növényekkel (libapimpó, apróbojtorján, tölgyfakéreg, kígyószisz, réti füzényfű) összekeverve, gyógyteának elkészítve javasolják hasmenéses állapotok kezelésére.
Elkezdődött a gyűjtögetés
A tea elkészítéséhez felnőttek részére egy evőkanálnyit főzzünk 3 dl vízben, az első tünetek jelentkezésekor fél decit használjunk, és ezt óránként ismételjük meg, amíg nem érezzük a hatását

2011. július 29., péntek

Rózsa

Évek óta futórózsára áhítozom. Tavasszal be is szereztük, bár azt hittük, hogy az idén még nem fog virágozni. Most meg sorra nyomja egymásután a virágokat. Tetszik, hogy a sárgának is az az erősebb tojássárga változata, és nem halovány. Egyelőre alig közelíti meg a félmétert, de van mellette egy jó kétméteres állvány, amit jövőre illene azért befutni.

2011. július 26., kedd

Sajtevés magasfokon. Ha sok-sok sajtom lenne

Pére  Eugéne-Jenő tata sajtja
Harmadik sajtról nem tudok beszámolni, mert nincs. Lassan ezek is a feledés homályába merülnek. Bocsánat, hogy megfeledkeztem: van sok-sok házi tehénsajt lefagyasztva. Paradicsommal tökéletes. 

2011. július 25., hétfő

Falusi zajok városi fülnek

Lakóterünk inkább emlékeztet egy botanikus kertre vagy kisebb erdőre, mint falusi ház udvarára. Két évvel ezelőtt feladtuk a városi életformát, és nagy tervekkel úgy döntöttünk: ezentúl falusiak leszünk. Beszereztünk, ahogy illik, két macskát, a kutya már adott volt, és nem tagadom, percekig elgondolkoztunk azon is, hogy még egy tehén is elférne az udvaron.
Vásároltunk gumicsizmát, kapát, vetőmagokat, metszőollót, öntözőt, kerti széket, eljártunk tejért a szomszédba, szóval megtettük a kellő intézkedéseket az új élettérhez való akklimatizálódásért. Esténként petróleumlámpással ücsörögtünk a kerti kőasztalnál, csillagokat figyeltünk, vagy éppen tücsköket hallgattunk. Csend volt és patakcsobogás, idilli hangok és nyáresti illatok, csak egy dolgot nem tudtunk megszokni. Arra nem számítottunk, hogy a falusi világgal új hangokat is kapunk, amik nem csak szokatlanok, hanem kezdetben kellőképpen ijesztőek is lehetnek. Első napokban annyit nem tudtak volna fizetni, hogy sötétedés után lemenjek és bezárjam a kaput, vagy hátramenjek – elemlámpával sem – a fásszínbe.
Éjszaka keljfeljancsiszerűen ültünk fel az ágyból, amikor a ház melletti fáról egy alma a tetőre esett. Álmosan összenéztünk, kicsit mérgesen nyugtáztuk, hogy ez csak az alma, és bódultan dőltünk vissza a következő támadó koppanásig.
A szomszédban két komondor van, amik, ha valaki elmegy a kapu előtt, vagy történetesen egy másik kutya jár arra, éktelen ugatásba kezdenek. Először meg voltunk győződve róla, hogy biztosan valami baj van, éppen most tépik szét az arra járó állatot vagy embert, és folyton bennünk élt a késztetés, hogy megmentsük az áldozatot.
Mivel cicáink kicsik voltak, és a nap huszonnégy órájában óvtuk őket, nem néztük jó szemmel azt sem, ha hívásunkra a szajkó válaszolt hamisíthatatlan macskahangon. Akad még ezenkívül bagolyhang, denevér szárnycsapkodása, rigófütty, sün neszezése és megszámlálhatatlan sok madár, amikkel még mindig nem vagyunk napirenden.
A hangok és zajok maradtak, mi összeszoktunk, együtt élünk velük, sőt mi több, hiányoznak, ha történetesen nem jelenik meg időben a szöszmögő, vadászó sün valamelyik este. A nyolcórás tehénkolompolást meg nem cserélném semmire.

2011. július 22., péntek

Szükséges (kerti)parti kellék:)

Legújabb szerzemény, ami elengedhetetlen kelléke az életnek:) Nagyjából fogkefe fontosságú:bárhová megyünk kéznél (lábnál kell legyen). Tegnap felavattam Tusványoson:)

2011. július 18., hétfő

Orbáncfű a kőasztalon


A falusi már-már szinte nyaralós élet legszebb pillanata, amikor az ember fürdőruhában mászkálhat a kertben, a harminc fok árnyékban, és néha odalépik a vízcsaphoz, s erős vízsugarat fröcsköl magára. Nem kell vigyázni, óvatoskodni, nem számít semmi, úgyis 5 perc múlva meg vagy száradva. És különbenis a konyhában is kellemesebb mezítláb, nedves fürdőruhában kavargatni az ebédet. Így jártam a tegnap: egész nap fürdőruhában mászkáltam-mint az igazi nyaralásokon-persze ezt megelőzően bekentem magam napkrémmel. Ebédre halat és zöldségeket sütöttünk rácson. Igazi tenger feeling volt, annyira, hogy a halat nem tudtam megenni, olyan erős íze volt, mintha még egy pohár algás tengervizet is ittam volna hozzá. Aztán beborult és esni kellett, de jó érzés volt, hogy nem kell sehová rohanni haza. Épp csak begyűjtöttük a kerti székeket és a száradó ruhát, és már otthon is voltunk. azt hiszem a nyárban ezt a spontán kötetlenséget szeretem leginkább, hogy csak magamra kapok egy papucsot és vm. lenge ruhát, napaszemüveg, s már lehet is rohanni a világba. 
Az udvaron hámozok zöldséget, reszelek káposztát, nem számít, ha leesik belőle egy darab a földre, s  a kerti csapnál gyorsan le lehet öblíteni a használt edényeket.
Zöld petrezselyemért csak két lépést kell tenni, bazsalikomért hármat, és ha virág kell az asztalra az is akad, mert előregyártott csokrok helyett egy szál aranysárga orbáncfű is jól mutat a kecses üvegben.

A piacok dicsérete

Egyesek Hawaiira kívánkoznak, mások luxuskocsitól boldogok, vagy több száz eurós fizetés csal mosolyt arcukra. Nem mondom, hogy ez előbbi dolgok megvetendőek, vagy nem boldogítanának egy darabig, de vannak ennél sokkal kisebb örömök is, amik eget rengetőnek tűnnek mégis.
Évekkel ezelőtt azon kaptam magam, hogy valami hátborzongató öröm tud lenni a piacra járás. Napi szükségletté vált télen-nyáron, még ha csak úgy szétnézni is, de muszáj volt bemenni, felmérni a terepet, az új árut, hogy éppen mi a legfrissebb hazai szezongyümölcs, -zöldség, szippantani egyet a pletykálásból, beszélgetésekből, házirecept-ötletekből és jó tanácsokból. Télen kicsit kihal a piac, de a fóliával, pokróccal fagy ellen takargatott standok mindig rejtenek valami ínyencséget, s a vörösre fagyott kezű, már-már ismerősnek tűnő kofák előhúzzák egy-két jó szó kíséretében legféltettebb portékáikat.
A piacban mindig az a jó, hogy úgy érezzük, csak értünk létezik. Az árusok képesek apró mozdulataikkal, gesztusaikkal, szavakkal, beszélgetésükkel, rábeszélésükkel és odafigyeléssel elhitetni, hogy minden egyes zöldség nekünk mosolyog. Azért tették meg a hajnali harmatos utat, hogy mi tudjuk megvásárolni, és tulajdonképp az egyetlen oka a magból érett, vitamindús gyümölcs lesz annak, hogy mi piacra járunk. Kicsit olyan, mintha egy régi ismerős közösség lenne: csukott szemmel tudjuk, hogy merre bujkálnak a póréhagymák, hol szebb a cseresznye, kinél lehet gombát kapni, és melyik a helyi uborka.
Ilyenkor temérdek égővörös, egyre olcsóbb paradicsom borítja a pultokat, mosolyogva, fennhangon kínálják, de ha igazán jót akarunk, vásárlás előtt mindenképp vegyük kézbe és szagoljuk meg. A paradicsom szár felöli részénél érezhető aromája egyenes arányban áll édes, érett zamatával. Színek és illatok tömkelegével együtt remélhetőleg sosem tűnik el életszükségletünkből a piac

2011. július 11., hétfő

Hanyagoljuk az egrest?

Az egreshez régi barátság fűz: azóta vagyunk jó viszonyban, amikor még nem lehetetett télen–nyáron gyümölcsök garmadáját kapni minden üzletben. Akkor még tudtuk, hogy mi a szezongyümölcs, nem vásárolhattunk januárban is epret, nem volt banán (legalábbis nem nálunk), és alig vártuk minden nyári hónap gyümölcsének megjelenését.

Tudtuk, mikor érik a rebarbara, a málna, az eper, a szőlő, és alig vártuk, hogy a szomszéd útra hajló nyárialma ága leejtse vajpuha gyümölcsét. Akkor volt az, hogy zöldborsót, karalábét, friss murkot is csentünk a konyhakertből, mert nagyszülői utasításra nem ehettük csak úgy a friss zöldségeket: be kellett osztani.
Titokban ücsörögtünk az egresbokrok alatt is, mert kellett jusson levesbe, mártásnak. A tikkasztó nyári melegben az egy egresbokor nem volt elegendő négy unokának, és még a déli ebédhez is. Tehát minél tiltottabb volt, annál jobban szerettük. Már a virágzásnál lestük, számolgattuk, hogy milyen lesz az idei termés, aztán nyomon követtük növekedését a mákszem nagyságútól a beérésig.
A tavaszi zöld még csókra húzta a szánkat, de szárát és bajuszát letépve nyakaltuk, amíg csak hagyták. A napos oldal felé eső termések hamarabb pirultak, s ha átváltottak rózsaszínesbe, már igazi csemegének számítottak. Ha volt még, ami megvárja, hogy szinte bordóvá érjen, az volt ám az igazi, vasárnap délutáni tiltott desszert.
Ma meg lassan nem tudjuk, mikor van tél, és mikor nyár, mikor és hol érik be az alma (a fákon-e vagy az áruházak polcain), az egres szinte feledésbe merül, pedig tucatnyi ételünk üdítő ízesítője lehetne.

2011. július 5., kedd

Zöldborsó, te cukor

Valahogy mindig úgy esett az idén, hogy amikor borsót akartunk ültetni, éppen rossz idő volt, vagy más, nagyon fontos dolgunk akadt. Pedig a pici, zöld bogyók kedvenc eledeleink közé tartoznak, bármikor, bármennyit, bármilyen formában meg tudnánk enni belőle, de leginkább levesnek és főzeléknek fogyasztjuk.
Későn melegedett az idő tavasszal, pedig, ha kellőkor földbe bújtattuk volna, akkor most már cukorborsók tömkelege üldögélne – rég kimerítve frissen fogyasztott étel receptjeinket – a fagyasztóban. De az idén nem így történt, megkéstünk. Éppen ezért csak karózgatjuk a fél méter magasra kapaszkodó, virágzó példányokat. Minél több ideje foglalkozunk a kerttel, annál tapasztaltabbak, leleményesebbek leszünk, állapítottam meg karózás közben ezt a már szinte közhely számba menő, örökérvényű igazságot. Tavaly még csak tapogatóztunk, hogyan kellene megfelelően borsótámaszt készíteni, aztán nem úgy sült el a dolog, ahogy a nagykönyvben írja. Igencsak igyekeztünk, de a nagy hévvel és mérnöki pontossággal kimért karócskák valamiféle geometrikus formába való összeeszkabálása után, egy olyan borsópiramis alakult ki, amihez alig tudtunk hozzáférni. Szóval a borsó behálózta a keszekusza karóépítményünket. Az idén már szemfülesebbek voltunk: ellestük a szomszédtól, hogyan készül a praktikusabb, és nem utolsósorban spórolósabb karózás. Az idei műremekhez elegendő volt pont annyi karó (szorozva kettővel) ahány sor borsót ültettünk, ezeket szépen elhelyezve – lehetőleg egy vonalban – a sorok mindkét végében. Miután ez a művelet megtörtént, már csak annyi kellett, hogy kenderspárgával elinduljunk, és többszintes sorokat húzzunk a karók között. Ez a megoldás olcsó és praktikus: addig fut a borsó, amíg csak akar, hiszen a zsinórral több ponton támasztékot nyújtottunk neki. Amennyiben az időjárás kedvez, legkésőbb két hét múlva már csemegézhetnénk kedvenc, nagy tápértékű zöldségünkből, addig pedig megköszönjünk az ismerősöktől kapottat, illetve dicsérjük a fagyasztott változatát.

Zaz Szentgyörgyön

Reggel hétre jöttem, ami azt jelenti, hogy már 6.40-kor battyogtam a frissen mosott utcán. Az egyetlen szép dolog az álmos reggel tiszta illata, és hogy aránylag vidáman ballagot szembe az a néhány ember. Voltak, akik az út közepén közlekedtek, csak úgy, mert annyira nem volt forgalom. Azt hiszem, csak a szemeteskocsi volt, amivel találkoztam. Kicsit olyan volt, mint egy klip. Valahogy az jutott eszembe, hogy Zaz csak úgy megjelenik és a semmiből reggeli vidámságot énekel. Járkál le s fel az úton, és színes lesz minden. De nem jött:)

2011. július 1., péntek

A kapálás a jó termés titka

A konyhakert gondozásához és fenntartásához idő, türelem és kitartás kell. Az utóbbi kettő még csak-csak megadatott, de az idővel hadilábon állunk. Az ember lányának, ha nem nyugdíjas, igencsak kevés jut a napi huszonnégyből a kertre. Kemény harmadik éve ültetgetünk ezt-azt, de igencsak a tapogatózás, kísérletezés mezején haladunk. Érzésből, szeretetből és hobbiból fogtunk neki, na meg az sem árt, ha friss paradicsomért nem kell a piacra menni.
Palántákat nevelgettünk, beosztottuk, hogy melyik növényt melyik mellé ültessük, hogy „ne bántsák” egymást, lestük az első pici sziklevélkék kibújását, felkaróztuk, gyomláltuk, amit kellett, permeteztünk. Gyomlálni lehetett volna többször is, de alapjában meg voltunk békélve a kerti teljesítményünkkel, míg össze nem találkoztam az évtizedes tapasztalattal rendelkező szomszéddal. Reggel nyolctól, márciustól októberig minden idejét gyönyörű kertjében tölti, ápolgatja, szereti, és meg is van az eredménye. Gyönyörű termést szüretel minden évben, néha csodálva figyeljük, hogy ilyen kert még létezik a világon. Közben meg kerttökéletesítő titkokat lesünk el.
Praktikus, hasznos dolgokat hallunk: mitől lesz szebb, egészségesebb a termés, néha palántokat, magokat, virághagymákat kapunk a mesekertből. A legutóbbi jó tanács rövid volt és frappáns: kapálni kell. Olyan hirtelen ért, hogy visszakérdezésem, miszerint miért, balgául hallatszott. Mintha valami titkos receptbe kaptam volna beavatást, olyan volt a kapálás hasznosságáról szóló beszélgetés. A régiek valamiért mindahányan tudják, miért kell minél többször kapálni. Aki szeretettel tesz-vesz a kertben, tudja, hogy a jó kapálás felér egy kiadós esővel vagy öntözéssel. A talajt fel kell lazítani, ha öntözünk, különösen sokat kell kapálni, ugyanis a föld cserepesre szárad a melegben, s mikor jön az eső, lefolyik a víz. Ezzel szemben a laza, kapált föld egyből a gyökerekhez vezeti a vizet.
A paradicsom már terem, és ontja a virágait, a brokkoli is lassan növelni kezdi rózsáit, a paprikatövek lassan elrúgták a húsz centit, és a borsók is vidáman kunkorodnak, tekerednek a karókra. Ezen látványhoz már nem kellene más, csak a mindennapi öntözés, és egy kevés, de rendszeres „varázskapálgatás”.

2011. június 29., szerda

Előbb-utóbb azt kapjuk

 W. Somerset: A gyöngyszem
„Az élet furcsaságaihoz tartozik, hogy ha csak a legjobbat akarjuk elfogadni, nemegyszer meg is kapjuk; ha semmiképp sem vagyunk hajlandók megalkudni azzal, amit kaphatunk, akkor elképzelhető, hogy előbb–utóbb azt kapjuk, amit szeretnénk. Mintha a sors azt mondaná: ez az ember bolond, a tökéletességet kívánja – majd nőies szeszélyből az ölébe dobja.”

2011. június 10., péntek

Két hete paradicsom

Két hete paradicsomot eszem reggel, délben, és este is azt ennék, ha vacsoráznék. Kívánja a szerveztem. Nem csak úgy, hogy valamit kívánok, és enni szeretnék, hanem pont a PARADICSOMOT, és korlátlan mennyiségben. De nem akárhogy: olívaolajjal, friss bazsalikommal, oregánóval és sajttal(fetával vagy most pl. kaptunk egy vagon házi sajtot, és azzal esszük). Az ebédek két hete egyáltalán nem változatosak: paradicsom. Kíváncsi vagyok, mikor unja meg  a szerevezetem. A legfinomabba az olivával meglocsolt paradicsomos levet mártogatni a végén:)
S mindazok mellett, hogy imádom mostanában ezt az összeállítást, most olvasom, hogy nagyon egészséges is: " A paradicsom vitamintartalma igen magas, például sok benne a karotin, a B1-, B2- és a C-vitamin. Az ásványi anyagok közül leginkább káliumtartalma kiemelkedő. Élénkpiros színét a likopin nevű színezéknek köszönheti, mely egy erős antioxidáns hatású vegyület. Ezért a paradicsom élen jár a méregtelenítésben. Továbbá szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a prosztatát, a szájüreget, a gyomrot és a bélrendszert érintő daganatok megelőzésében. Zsírégető hatását is a likopinnak köszönheti, mely nem csak a zsíranyagcserét, hanem a sejtosztódást is szabályozza, miközben erősíti az immunrendszert.Élénkpiros színét a likopin nevű színezéknek köszönheti, mely egy erős antioxidáns hatású vegyület. Ezért a paradicsom élen jár a méregtelenítésben. Továbbá szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a prosztatát, a szájüreget, a gyomrot és a bélrendszert érintő daganatok megelőzésében. Zsírégető hatását is a likopinnak köszönheti, mely nem csak a zsíranyagcserét, hanem a sejtosztódást is szabályozza, miközben erősíti az immunrendszert.
kisebb normál A paradicsom fogyasztásával az ízületi és reumás fájdalmak is enyhíthetőek, emellett jó hatással van a köszvényre és a különféle gyulladásokra is. Segíti az emésztést, valamint lúgosító hatása révén csillapítja a gyomorsavtúltengést is. Magas víztartalma miatt lé formájában folyadékpótlásra is alkalmas, de nemcsak a szomjúságot oldja, hanem megakadályozza a vér besűrűsödését is."

2011. június 9., csütörtök

Nem újdonság: meleg van

A héten megérkezett az az igazi nyár, amikor csak úgy felforrósodik a bőrünk, és soha nem akar lehűlni, éjszaka sem. A téma az utcán hever, a vízcsapból is az folyik, és még folytathatnám édes kis közhelyekkel. Ez a vízcsapos tényleg igaz. Reggel és este cérnavékony vízsugár van, ha van. Ha meg nem, halljunk meg a melegtől. Azért hálistennek a fák hűs árnyékában nem olyan vészes a helyzet, csak ki kell vinni a pokrócot vagy a székeket, magasba kell pakolni a lábakat, hogy ne dagadjon, és jöhet az olvasás. Vagy csak úgy lehet nézegetni, hogy repülnek a sárgarigók a nyírről át a fenyőkre, nagy sebességgel. Háton feküdve a pokrócon igazi meseélmény lehet, amint a citromsárga madarak surrannak a kék égben. Sárgaságuk olyan feltűnő, hogy először azt hittem, valakinek elszabadult a papgálya.
Kívánkozom a tengerre, de nagyon. Pedig az idén sajna nem fog összejönni, de mit nem adnék egy kis hullámban ugrálásért.  Na inkább kinézem, hogy hol van a környéken szabadtéri borvizes medence, ahol egy kicsit lehetne ázni szombaton.

2011. június 2., csütörtök

Mosolygós muskátlit az ablakba!

Két, bőröm alá beivódott illatot tudok felidézi gyerekkoromból: a nyolcvankilenc előtti – ünneplések egyetlen kapható virágának – szegfűnek, és a muskátlinak az illatát, amit akkor még pelárgóniának hívtunk. Reggel és este kiváló gyerekenergiacsillapítónak bizonyult nagyszüleink számára, hogy a tornác alját szegélyező muskátlik locsolását ránk bízták. A reggeli párás levegőben, a még harmatos fűben sikongva futottunk a házilag kialakított öntözőüveggel.
Versenyzésünk, hogy ki locsol meg több virágot, biztosan eredményezte, hogy egyetlen példányt sem hagytunk ki a reggeli fürdőzésből. Az öntözés mókája szórakoztatott, de sokáig nem tudtam felejteni a pelárgóniák akkor számomra kellemetlenül erős, jellegzetes illatát.
Amióta „saját” ablakkal rendelkezem, a muskátlik kedvenc virágaim közé léptek elő. A kellemetlen szaguk pedig valami szükséges jóvá változott: minden nyár kötelező tartozékává.
Alig múlik el az április, s ha nem fagy éjszakánként odakint, különbnél különb színű és fajtájú példányokkal díszíthetjük házunkat, kertünket, erkélyünket. A muskátli szaporítása nem ördöngösség: a tavalyról pincébe bújtatott példányokról kisebb hajtásokat dugványozzunk friss virágföldbe, és két-három hét múlva már a viruló virágok örvendeztetnek. A dugványokat a megerősödött hajtásokból vágjuk, használhatunk vezérhajtást és mellékhajtást is. Lehetőleg ne válasszunk virágos hajtást, vagy ha mégis erre kényszerülünk, akkor a virágot távolítsuk el. A megvágott hajtás végét távolítsuk el, ha nagyon gyenge, ne bántsuk. Csupán az álló muskátliból kb. 100 fajta létezik piros, rózsaszín árnyalatokban, sőt fehér színben is. A muskátlikban tökéletesen megbízhatunk, legjobban teljes napfényben fejlődnek, de olyan helyekkel is beérik, amelyek naponta csupán néhány órás napsütést kapnak.
Az egyetlen, amit a muskátlik nem kedvelnek, az a túl sok víz, egyébként megfelelő átteleltetéssel vagy dugványról szaporítva éveken keresztül kitartanak nálunk. Mindenesetre ajánlatos néhány új növényt is vásárolni, hogy az újabb szép színekben is gyönyörködhessünk. Nagy előnye, hogy megfelelő helyen és rendszeres öntözéssel szinte állandóan virágzik. Ha olykor némi neki való tápszeroldattal megöntözzük, esetleg megpermetezzük, és az elszáradt virágzatoktól megszabadítjuk, meghálálja gondoskodásunkat.
Ha virágainkat olyan helyen teleltetjük, ahol kedvenc háziállataink is hozzáférhetnek, legyünk óvatosak. Mivel köztudott, hogy a macskák szeretik megrágni a zöld növényeket, figyeljünk rá, hogy ne kerüljenek muskátli- közelbe, a növény mérgező!

2011. május 27., péntek

Bicikli, olívaolaj, bazsalikom, paradicsom

Két jó dolog :
1.Nagyon nyár kezd lenni, és a világ legfinomabb ételévé az olívaolajjal leöntött paradicsom, friss saját(!) bazsalikommal megszórva lépett elő. Bármikor, bármennyit belőle. A fantáziámban már csak az foglal el nagyobb helyett, hogyha a tálban maradt olívaolajos levet ropogós magos zsemlével mártogathatom ki. És máris éhes lettem.
2. Megkaptam a sokat álmodott kosaras(!)biciklit, amivel majd, ha elég ügyes leszek-egyelőre 10 év kimaradást kell bepótoljak- akkor a piacra fogok karikázni. Addig meg csak Illyefalváig.

2011. május 24., kedd

Cicapanasz: le a változásokkal!

Lassan két éve követjük nyomon, – már amennyire ez lehetséges – vadászat idején például, egy lánycica éle - tét. Kicsi szőrgomolyag korában kikapcsoltuk a tévét, és esténként inkább azon szórakoztunk, hogy fedezi fel a lakást, hajkurássza a szőnyeg mintái között megbújó pókokat, vagy éppen hogy hajtja kényelmes pihenésre puha fejecskéjét, közben arra koncentrálva, hogy biztosan a jól bejáratott piros pokrócon szundikáljon.
Egy darabig tanulmányoztuk a macska-etológiát, és gyakran tettünk fel kérdéseket, hogy ezt vagy azt vajon miért csinál, miért nyávog hangosabban, halkabban, vagy miért csapdossa a farkával a hátát néha. Aztán lassan mindenre fény derült. Öszszeszoktunk, és már nem kell szakirodalmat bújni. A reggeli két rövid egymás utáni üdvözlő nyávogástól kezdve az elnyújtott ételkérő, vagy a nagyon mély „baj van” jelzésig, azt hiszem, értjük egymást. Tiszteletben tartjuk a macskaszokásokat, mert ha egy szőrpamacsot befogadtál – tartják sokan – attól kezdve te laksz nála, és ő alakítja életed…
A macskák kifejezetten nem állhatják, ha eltűnnek a jól bejáratott puha pokrócok, ha fertőtlenítőszag terjeng a konyhában, ha nincsenek a sarokban a kergetnivaló pókok, szúnyogok, vagy ha a gazdi ruhája hirtelen öblítőszagú lesz. Nem, nem azt jelenti, hogy csak a koszt és rendetlenséget szeretik – igenis jól fejlett öntisztaság-mániával rendelkeznek, de ha megváltozik a körülöttük levő világ, az borzasztó.
Máffin képes napokig a pad alatt aludni, ha a jó puhára bélelt alvó kosarából eltűnnek a hosszú idő óta megszokott szőrpamacsok. Egy olyan kiváltságos cicának, akinek saját lakosztálya van az előszobában, igencsak rosszul esik, ha az évek óta méretre rágott linóleumot egyszer csak a rendszerető gazdik szőnyegre cserélik. Pedig puha, meleg, és jól lehet a rojtjaival is játszani, de nem az igazi. Az új dolgokat mindig „be kell dögönyözni”: a cicák, ha valami ismeretlent találnak, dagasztó mozdulattal addig tapicskolják, míg már biztos, hogy le lehet rá telepedni. 

2011. május 23., hétfő

Legszebb névnapi ajándék

A fénykép nem a legsikeresebb(sőt), de élőben csodajó, csodaszép:) Bazsalikom, levendula, cirtomfű, tárkony, rozmaring, oregano, kakukkfű üldögélnek benne. És drukkolunk, hogy megmaradjanak sokáig.

2011. május 19., csütörtök

Dorombolás

"Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet." (Bálint György: Egy macska naplójából)

2011. május 17., kedd

Nincs net, nincs bejegyzés

Amióta nincs internetünk otthon, vajmi kevés blogbejegyzés születik, és jócskán akadnak reklamálók is. Amióta komoly-reggel 8-tól délután 4-ig- munkásember vagyok, azóta csak sopánkodva gondolok néha a blogra. Pedig akkora tavasz van a kertben, már szinte nyár. És a legjobb dolgok maradnak ki. Bár a madárcsicsergést nem tudom illusztrálni, de a temérdek fű, fa, virág megérne sok-sok bejegyzést.
Hétvégén ráadásul még ültettünk is egy csomót, és csak reménykedni tudok, hogy a tegnap jég nem most el a picurka paradicsompalántákat. Ha minden igaz, akkor brokkolink is lesz az idén:)