Hogy labrador vagy retriever kell, azt egészen pontosan nem
tudtuk mi sem, de az biztos, hogyha valamelyiknek a szemébe egyszer
belenéz az ember, akkor az örök szerelem. Sokáig tervezgettük, ha majd
egyszer kutyánk lesz, milyen is legyen, mi lesz a neve, hol fog lakni,
és persze a nagy kirándulásokat is. Aztán egyszer az álom valóra vált:
Bodza, a 10 hetes golden retriever egy szeptemberi napon kissé
bizonytalanul, de birtokba vette új házacskáját.
A tíz hét még nagyon kevés emberi időben számítva, így hát azt
gondoltuk, hogy kicsi puha szőrgomolyával fogunk játszadozni, de ez az
idő egy nagytestű kutyánál már egészen komoly méreteket jelent. A kutya
kinézetre nagy, de belül egy igenis pici eb lakozik. Az esti
húsz-harminc perces séták után már csak egy „vigyél haza” tekintet
következik, és szinte képes a pórázról négy lábbal ledőlni, majd édesen
szunyálni, annyira mélyen, hogy azt már embernél horkolásnak hívják.
Napról napra Bodza a legnagyobb hős a vidéken – mármint kapun belül
–, lassan két lépést nem lehet lépni anélkül, hogy nadrágnál, táskánál,
szvetternél, kabátnál fogva ne ráncigáljon magával. Kapun kívül teljesen
más a helyzet. Az esti sétákat csak apránként lehetett bevezetni:
méterről-méterre haladtunk. Az első alkalommal, ahogy kiléptünk a kapun,
a kis gombszemű büszkén húzott a pórázzal, egészen pontosan vagy öt
métert haladtunk, aztán gyorsan nyüszítve kellett visszaszaglásznunk a
biztonságos, bejáratott úton a háza felé. Minden nap újabb és újabb
métereket fedeztünk fel az „idegenben”.
Az utcai kutyákkal való barátkozás egy külön fejezet a Bodza
életében: nem megy még nagyon ez neki. Ha a többi eb kerítésnek feszülve
ugat, csahol, és barátkozna vele, ő átmegy kúszó üzemmódba, és úgy
tesz, mintha ott sem lenne, s minden vágya az, hogy valahogy jussunk már
haza.
A kutya–macska barátság, amint azt már rég tudjuk, nem a
legfelhőtelenebb. Ritka az olyan kapcsolat, amelyik édes együttélést von
maga után. Bodza, mivel a nagyon barátságos kutyák közé tartozik, már
az első alkalommal szeretett volna macskabarát lenni, feltéve, ha
beleegyező játszópartnerre akadt volna.
Egyetlen „kommunikációs akadálya” a közelebbi kapcsolatnak, hogy a
kutyák, amikor a farkukat mozgatják, akkor játszani szeretnének, a
macskák pedig ugyanezt a mozdulatot vészjelzésre, vadászásra használják.
http://hirmondo.ro/index.php/melleklet/koernyezetuenk/2132
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése