Egyesek Hawaiira kívánkoznak, mások
luxuskocsitól boldogok, vagy több száz eurós fizetés csal mosolyt
arcukra. Nem mondom, hogy ez előbbi dolgok megvetendőek, vagy nem
boldogítanának egy darabig, de vannak ennél sokkal kisebb örömök is,
amik eget rengetőnek tűnnek mégis.
Évekkel ezelőtt azon kaptam
magam, hogy valami hátborzongató öröm tud lenni a piacra járás. Napi
szükségletté vált télen-nyáron, még ha csak úgy szétnézni is, de muszáj
volt bemenni, felmérni a terepet, az új árut, hogy éppen mi a
legfrissebb hazai szezongyümölcs, -zöldség, szippantani egyet a
pletykálásból, beszélgetésekből, házirecept-ötletekből és jó
tanácsokból. Télen kicsit kihal a piac, de a fóliával, pokróccal fagy
ellen takargatott standok mindig rejtenek valami ínyencséget, s a
vörösre fagyott kezű, már-már ismerősnek tűnő kofák előhúzzák egy-két jó
szó kíséretében legféltettebb portékáikat.
A piacban mindig az a jó, hogy úgy
érezzük, csak értünk létezik. Az árusok képesek apró mozdulataikkal,
gesztusaikkal, szavakkal, beszélgetésükkel, rábeszélésükkel és
odafigyeléssel elhitetni, hogy minden egyes zöldség nekünk mosolyog.
Azért tették meg a hajnali harmatos utat, hogy mi tudjuk megvásárolni,
és tulajdonképp az egyetlen oka a magból érett, vitamindús gyümölcs lesz
annak, hogy mi piacra járunk. Kicsit olyan, mintha egy régi ismerős
közösség lenne: csukott szemmel tudjuk, hogy merre bujkálnak a
póréhagymák, hol szebb a cseresznye, kinél lehet gombát kapni, és melyik
a helyi uborka.
Ilyenkor temérdek égővörös, egyre
olcsóbb paradicsom borítja a pultokat, mosolyogva, fennhangon kínálják,
de ha igazán jót akarunk, vásárlás előtt mindenképp vegyük kézbe és
szagoljuk meg. A paradicsom szár felöli részénél érezhető aromája
egyenes arányban áll édes, érett zamatával. Színek és illatok
tömkelegével együtt remélhetőleg sosem tűnik el életszükségletünkből a
piac
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése