Riadt szemek a vécécsészében

Reggel egy Jerry nézett szembe velem a vécéből, az angol vécéből! Nem, nem a kinti pottyantósból, hanem a Domestos-szal sikált benti fürdőszobából! Két komoly vízöblítés után is pedálozott felfelé, míg nem kisebb gyömöszölések után a budikefével, remélem távozott, ott ahol bejött.

Hogyan udvarol a macsó pillangó?

Valamiért sosem rajongtam a lepkékért. Talán túl szépek voltak, légiesek, és nagy sebességgel tovaillanók ahhoz, hogy valójában meg tudjam figyelni őket. Vagy kiránduláson találkoztam velük, ahová sajnos nem azért mentünk, hogy leüljünk csendben és fél órán keresztül lepkét figyeljünk, vagy pedig, amikor már lehetett figyelgetni, nem az életformájukat kellett tanulmányozni.

A kommunizmus biológiaóráinak áldatlan áldozatai lettek, gombostűvel átszúrva „dísze - legtek” egy megsárgult hablemezen, temérdek káposztalepke társaságában. A szerencsésebbek összefogdostak (vagy leakasztottak a nagyobb testvér gyűjteményéből) egy-egy színesebb példányt is, ami már kitaposott út volt a tízeshez. Szóval nem sok felvilágosítást kaptunk a lepkék életéről.

Valójában most sem rajongok ezekért a légies tüneményekért – hamarabb rá tudok csodálkozni a murok tökéletes narancssárga színére –, de a minap azon kaptam rajta magam, hogy két fekete-rozsdavörös- fehér (Atlanta-lepke) példány udvarlási szertartását figyelem szájtátva. Először egy lepkére lettem figyelmes, mit tudtam én, hogy hím vagy nőstény, aztán szabályos huncut táncbemutatója után porondra lépett – mint utólag megtudtam – a kislány is.

A napfényben kápráztatták egymást és engem, óvatos ismerkedő szárnymozdulatokkal. Ilyenkor nem beszélhetünk repülésről vagy szárnycsapkodásról, valami pontos, harmonikus koreográfiával hódolnak egymásnak. A hím egyedek kezdetben képesek bármire begerjedni, aminek színkombinációja nagyjából megegyezik a sajátjukkal. Tehát nem csodálkoztam túlságosan, mikor a nőstény hódítása után gyorsan átterelődött az udvarlás az éppen kiterített erősen színes törölközőre. Azok a hímpéldányok, amelyek még először csábítanak, képesek a törölközőnél is próbálkozni – színre mennek. Később már illatok alapján tájékozódnak. A nappali lepkék esetében a hímek termelnek több illatanyagot, és ezzel csalogatják magukhoz az azonos fajú, még nem párosodott pillangókisasszonyokat. Állítólag ezek a feromonok annyira hatásosak, hogy a nőstények szó szerint elkábulnak, a macsó rabjaivá lesznek, majd alávetik magukat a násztánc szédítő folytatásának.

Vajon így szédít és kábít az emberi tánc is?

Hogyan tartsuk szájban "beszéd" közben a pillangót

Rengeteg fehér lepke-nem káposzta - kering a kertben. Egyesek hárman, mások ketten. Vajon, akik hárman járnak, mit jelent? (Párbaj a pillangó kislány kezéért/szárnyaiért?)Máffin cica lassan egyéves lesz- azért bizonytalan ez a dolog, mert nem tudjuk pontosan, hogy mikor született. Talán két-három hetes volt, mikor elhoztuk őket (volt Csipesz cicánk is), minden estere szeptember 12-én ünnepeljük a szülinapját. Nagy cicapartit tartunk, meghívjuk az összes átjáró szomszéd cica barátot és barátnét, a kedves, barátságos, ismerős kutyákat, a játszani való faleveleket, az embereket, akik szívesen simogatják, és az egereket. Ez utóbbiak kivételével, mindenki épen és jól lakottan fog távozni. Szóval csapunk egy nagy Kerti partit.
Máffin már készül. Szerzi az új ismerősöket. Ma egy fehér lepkével barátkozott. Persze a barátság egyoldalú volt, és nem tartott sokáig. Kecses cica mozdulatokkal becserkészte-hihetetlen, hogy meg tudott fogni egy lepkét, nekem még sosem sikerül, hálóval sem. Azt hiszem molylepkét sem ütöttem le elsőre soha. Szóval, megfogta, büszkén megmutatta, és közben fél szájjal, mondta, hogy miú (=látod?). Erre, huss a lepke odébb állt. De nem tudott messzire repülni, Máffin megint lecsapott rá. Újabb miú, miú, miú = magyarázkodás, hogy ő milyen ügyes. A cicák gyöngye fél szájjal magyarázkodott, a másik fél szájából pedig kilógott a már vécépapír állagú lepkemaradvány. Egy két ügyes szájmozdulat, és a lepke bódultan zuhant Máffin lábai elé. Innen már csak pár lépés volt a teljes lepke mivolt semlegesítéséhez. Aztán már nem volt érdekes. Nem csoda, ki zaklatna egy háromszor szétázott krepp papír maradvány. Akad még a kertben temérdek ingyenes cica játék.

Textilfestés dióval

Hetek óta textilfestéket keresek, Sepsiszentgyörgy nem egy boltjában kutakodtam utána, de nem találtam. Egyetlen helyet tudok, ahol talán lehet kapni, de jó drága, tehát úgy döntöttem, mielőtt oda is elzarándokolnék, kipróbálom a házi textilfestést. Óriási diófa van a kertben, rajta zöld burokban a még ki nem fejlődött termések. Évszázadok óta emlegetik a diót, hogy csoda jó, több árnyalatot létrehozó, tiszta bio festőszer lesz belőle, hát teszteltem.

Az idén elég gyatra a termés – tavaly bezzeg egy hadseregnyi kelmét meg lehetett volna festeni –, de ettől függetlenül még akadt annyi zöld dió, hogy a kísérletezés után a mókusoknak és is maradjon valami télire. Körülbelül öt liter vizet töltöttem egy rég kimustrált lábosba (utána színt vált, és már nem való ember elé), ehhez adtam 20 óriási zöld diót, és nagyjából 10 maréknyi lapit.

Ezeket így együtt áztattam vagy 12 órát, délelőtt még a tűző napon is érlelődtek, majd felkerült a lábos a lángra. Közben adagoltam hozzá két evőkanál sót és ugyanennyi ecetet, hogy az anyag majd jobban megtartsa a színét, és kezdődött a boszorkánykonyha.

Az egész művelet két órán át tartott, kisebb anyagdarabokkal teszteltem a megfelelő színt. Fél órás különbséggel helyeztem az anyagot a kis lángon fövő varangyos béka színű vízbe, míg a dióhéj-zöldtől a tejeskávé-barnán át eljutottam az otthoni készítésű (sok tejporral) házicsoki- barnáig.

Időközben rájöttem, hogy a szín erőssége nem csak a keverék főzési idejétől függ, hanem a hozzávalók arányának fokozásától, és pontosabb kimérésétől. Vagyis minél több dióburkot adunk hozzá, annál sötétebb színt nyerünk. Régen gyapjúfestésre is használták: a repcesárga, a zöld, a barna és a fekete minden árnyalatát ki tudták hozni belőle. A dió páca használható még bőr és bútor festésére is, de ezek kipróbálásához talán fikarcnyival több tudást kell összekapirgálnom.

A festés után megmaradt levet akár életmentőként is használhatjuk a sok esőzés után elszaporodott szúnyoghadjárat ellen: a dió juglontartalma miatt elűzi a szúnyogokat, legyeket, hangyákat, molyokat. A megmaradt diólevet egyelőre a ház elé pakoltam ki, hogy távol tartsa a vérszívókat, majd kisebb nyitott üvegbe töltöm, hátha a szobában is kevesebb szúnyog lesz.

Augusztus

Vajon rohamosan közeledünk az ősz felé? Este hamarabb sötétedik. Nem sokkal, de érezhetőbb. Sunyiban egy csomó megsárgult falevél hullt le, először azt hittem a ragyától... És ma reggel Citromnak az ételében egy egér fickándozott. Kint zúgnak a kombájnok, az egerek meg menekülnek befele a házakhoz. Hajrá Máffin, hajrá ultrahangos egérriasztó. Dupla védelem.

Micsoda idők!

Rendes szokásához híven már megint zuhogott az eső. Morogtam minek kell minden délután bokáig érő vízben és sárban álljon a kert, amit persze száz százalékos meleg páratartalom is követ, kétszáz százalékos szúnyogáradat kíséretében.

Ezzel párhuzamosan a szomszéd gyerek a kert közepére kiállva torkaszakadtából énekelte a Süss fel napot. Nem telt el húsz perc, és legnagyobb csodálatomra a nap hétágra ragyogott. Nem lehetne valami hatásos mondókát a vérszívó szúnyogok ellen is kuruzsolni?

Amióta minden délután esik, a levegő páratartalma annyira megnőtt, hogy a kamrában a liszt és cukor teljesen használhatatlanná vált, a só kartondobozából pedig szó szerint ki lehet csavarni a vizet. A már megszáradt gyógynövények apró száracskái közé óriási penészbunda keletkezett. Megpenészedett a szobanövények földje, és átható dohos szaga lett a kanapénak is. Szellőztetni mit sem ér, óriási páratartalommal dúsított, 25-30 C fokos levegőt kapunk kintről.

A kertben úgy tűnik, hogy van levegő – a bentihez képest –, de a mindennapos eső eredményeképpen a veteményben lassan még gyökérből minden rothadásnak indul, és a meleg, vizenyős talajban kész szúnyogparadicsomot nevelünk. Eddig csak az estéket nem lehetett elviselni szúnyogriasztó nélkül, de most már nappal is teljesen reménytelen kiülni az árnyékba. Kell ülni a harminc fokon, a napon a nedves, sáros fűben – mert annyi ideje nincs, hogy megszáradjon –, patakokban csorog rólad a víz, amit persze nem tudsz eldönteni, hogy a melegtől vagy a páradús levegőtől, de az biztos, hogy legalább tíz szúnyog fürdőzik benne(d). Hála nullás vércsoportomnak – elég sok kutatás igazolja, hogy kedvencük –, saját bőrömön tapasztalom reggeltől másnap reggelig, hogy felfalnak. Próbáltuk kenegetni magunkat, meg sem lőtték, nem hatott az ablak alá ültetett levendula sem. Hiába minden beburkolódzás és védekezés, a szomorú tapasztalat az, hogy a vérszívó a ruházaton is áthatol. Tűrni kell, hogy szívják a vérünket?

Nyaralás házi kedvenc nélkül

Tavalyig a macskákkal kapcsolatban egyetlen pozitív dolog sem jutott eszembe. Sőt, sajnos, kifejezetten utáltam őket. Rázott a hideg, még ha rágondoltam is, hogy hozzá fog dörgölőzni a lábamhoz. Utáltam, hogy nyávog, és közben felpúposítja a hátát, ki nem állhattam a szemét, a szőrét, szóval nagyjából semmit nem szerettem a macskában. Azóta meg felháborodottan perelek koromfekete egyéves cicánkkal, ha nem hagyja, hogy ölembe véve simogassam.

Tavaly ősszel, amikor naponta két egeret kellett kiirtani a lakásból, éjszaka pedig nem lehetett aludni a rágcsálástól, hosszas tépelődés után úgy döntöttünk, hogy beszerzünk egy macskát. Sosem volt házi álla - tom, nemhogy macskám, szóval nagyjából a tévén kívül semmilyen kapcsolatban nem voltam az állatokkal. Ahonnan elhoztuk Máffint (tájidegen nevét magyar helyesírással törzskönyveztük) hat, alig egyhónapos kiscica kóválygott az udvaron. Meggyőztek, vigyünk kettőt, ne csak egyet, úgyis akkora kertünk van. Így lett a mienk Csipesz is, bár ő sajnos nagyon rövid ideig.

Máffin nagyjából egész nap ugrál a kertben, könnyedén oson fel a háromnégy méteres fákra fenyőrigó, mókus és sárgarigó után. Lesben áll, majd támadás következik. Eddig még nem láttam győzni madárral szemben, de pelét és egeret már lógatott haza boldogan a szájában. Szokott szitakötőket, lepkéket, virágokat, méheket, szúnyogokat kergetni, mindent, ami mozog. Télen boldogan pofozgatja a húszcentis hóból előkapart faleveleket, és begyűjti az összes csillag alakú hópihét. Máffin hímes tojásként éldegél nálunk. Mióta Csipeszt elütötték, óraműpontossággal minden nap sötétedéskor, de még inkább kicsivel előtte bevisszük a házba. Aztán benti cicaként folytatja további életét: vagy szunyál a kanapén, vagy dörgölőzik, vagy simogatjuk, vagy kedvenc agyonrágott műegerét vadássza addig, míg álomra nem hajtja nagy, puha, kerek bagolyfejét a verandán levő kibélelt vesszőkosárban. Olyan szemei vannak, mint egy, mentolos cukorka, és puha-puha, fényes koromfekete, csillogó bundája. Kedves, bújós, és közben nagyon önálló. Egy ilyen cicát elég szívszorító itthon hagyni, egyedül, nyaralás alatt. Utazni nem utazott soha, csak az állatorvoshoz, és különben is, a macskák nem szeretik az idegen helyeket. Pár napra Udvarhelyre mentünk, de szakadt meg a szívünk, hogy vajon Máffinnal mi van. Főleg, amikor 200 kilométer távolságból második este azt hallottuk, hogy éppen aktuális macskaszitterünk nem tudja befogni Máffint este, és talán kint fog aludni. Az összes anyai, anyatigrisi, macskaanyai szeretet előjött, és féltő védelemmel akartunk visszarohanni, hogy berakjuk Máffint estére az előszobába. Mert úgy szokta meg, és soha életében nem aludt kint éjszaka. És le sem tudnám hunyni a szemem, ha Máffin csak egy éjszaka is, de kint aludna.

Vajon Bulgáriából hogy fogunk hazajönni, ha Máffin véletlenül nem kerül elő sötétedés előtt?

Méz vész?

„Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke mindenkit arra biztat, mielőbb szerezze be az éves akácméz adagját, mert nem biztos, hogy jövő tavaszig kitart a készlet. A legrosszabb időjárás akácvirágzás alatt ért minket; a megtermett méz mennyisége épphogy kielégíti a hazai fogyasztást – ilyesmire száz éve nem volt példa! A kistermelők árai máris húsz-harminc százalékkal emelkedtek, a bolti ár is minimum harminc százalékkal magasabb lesz, mint tavaly volt”– olvastam egy internetes portálon a magyarországi híradást.

Pár órára rá méhész ismerősöm is vészharangot kongatott, hogy „gyerekek, nagy baj van, drágul a méz, 30%-kal megy fel az ára. Akinek nincs most kell beszereznie, akinek pedig van, ne adjon túl rajta. Az aranynyal egyenértékű ára lesz”. Gondoltam utána járok: a méz, egészséges mivoltából kifolyólag tényleg aranyat ér, de hogy most már szó szerint is…

Alig pár méterre tőlünk, a szomszéd kertben a szorgos méhek zavartalanul készíti elő és termeli az aranysárga nedűt. Tegnap délután mézgyorstalpalón vettünk részt méhészkedő szomszédunk jóvoltából. Beavatott a mézkészítés rejtelmeibe, megtudtuk, hogy itt nem olyan nagy a vész, bár igaz, hogy kevesebb méz lesz az idén, és valószínűleg drágul is. Az időjárás befolyásolta a méhek gyűjtögetését, és az akác virágzása sem volt elegendő, de még vannak olyan helyek, például Vargyas és a Gyimesek környékén, ahol csodaszép akácmézet gyűjtögethetnek szorgalmasok. Nem csak informális tudásunk nőtt, hanem az alkalmat megragadva, gyorsan, még a drágulás előtt felvásároltuk a frissen pergetett akácrepceméz utolsó öt kilóját. Pedig régebb valamiért ki nem állhattam. Otthon csodaszerként őrizgettük a propoliszos mézet, és bármi bajunk volt, abból kellett bevenni egy kanállal. Talán ezért nem tartozott kedvenceim közé. És azt sem szerettem, hogy mindig megcukrosodott, és alig tudtuk kivájni az üveg aljából. Ilyenkor irigykedve tekintettem a temesvári unokatestvéreim féltve őrzött mézes mackójára, amiben aranysárga, folyékony kínai méz pompázott. És én nem kaphattam belőle. Talán még az örökösen reggelire kínált mézes kenyér is kiváltotta az ellenszenvemet.

Egyszóval ki nem állhattam a mézet. De amikor kezdtem ki nem állhatni a cukrot is, valahogy csak viszszapártoltam a mézhez. És azóta imádom. Használom sütni, főzni (legfinomabb a kínai édes-savanyú mártásban), salátákra, gyümölcsökre csorgatva, ritkán kávéba, de teába rengeteget. Mivel annyira közkedvelt a kozmetikában is, gondoltam, csak úgy natúrban, kipróbálom – két evőkanál méz bőven elég arcunk kényeztetésére –, és azóta néha meglepem magam egy arcbársonyosító pakolással.

300-féle betegségben segít

Az emberiség régóta ismeri a méz gyógyító hatását. Már Hippokratész, az orvostudományok atyja is felismerte, hogy a méznek kiváló fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, sebgyógyító, vérzés- és lázcsillapító hatása van. Erősítő, roboráló tulajdonsága mellett 300-fajta betegség ellen alkalmazták sikerrel. A római harcosok csata előtt szezámmagos mézet fogyasztottak, hogy növeljék erejüket, és vitézebbül harcoljanak. A hajdani Mezopotámiában fontos áldozati eledel volt a mézzel édesített tészta, amely meleg tejből, lisztből és szezámmagból állt. Mint gyógyító táplálék kiválóan alkalmazható a különböző légúti, emésztőrendszeri, idegrendszeri, szív- és keringési, valamint külső és belső gyulladásos és allergiás betegségeknél. A nehezen gyógyuló sebekre, fekélyekre, égésre alkalmazva vetekszik a legdrágább gyógykenőcsökkel. Mindezek miatt a méz, mint élelmiszer az egészséges táplálkozás fontos eleme. Antibakteriális tulajdonságának köszönhetően jó fertőtlenítő és jó csontképző. Jó minőségű akácmézből még a cukorbeteg is fogyaszthat naponta 1 kiskanállal. A sütés, főzés károsan hat a méz minőségére, ezért forró ételbe, italba ne tegyük. A méz ikrásodása (kristályosodása) nem befolyásolja a minőségét. Fogyasszunk bátran naponta akár 3-5 evőkanál mézet, és néhány hónap múlva el fogunk csodálkozni kedvező hatásán. Gyorsan felszívódik, ezért rövid idő alatt képes megszüntetni a fizikai, szellemi fáradtságot, így az egészséges embernek, sőt a sportolóknak is bátran ajánljuk.