Alig ismerek olyan embert, aki vasárnap délben, a tévében ne szerette volna a pajkos, sunyi, kis egér és a lusta, de játékos macska állatpárost nézegetni. Kiürültek a játszóterek, mikor valaki elkiáltotta magát, hogy a „Tom şi Jerry” – mert így mondták ezt akkor a legmagyarabb településeken is. Akkor még Jerry-t kedvesnek, bájosnak találtam, és imádtam. Mindig drukkoltam neki, és sajnáltam, mikor a farka vége Tom karmai közül kandikált ki. Most is imádom, de csak a rajzfilmben.
Mióta közelebbi kapcsolatba kerültünk Jerry-vel, vagyis már nem csak a tévében nézegetem – nem tartozik kedvenc állataim közé. Ha nem csal a fülem és a szimatom, Jerryből nem csak egy lakik velünk egy légtérben. Mióta elkezdődött az aratás, egyre több jel utal arra, hogy bizony nomád éle - tüket felváltotta a háztáji garázdálkodás: őegérsége népes családját beköltöztette hozzánk.
A létszám egyelőre elviselhető a tavalyihoz képest, amikor napi kéthárom egér rohant át a lakáson. Irtózatos volt a biztonságos tömbházbeli élet után éjszaka egérbébik visítására ébredni, egy idő után minden kisebb fekete tárgynak azt hittem, hogy egér, s képes voltam a saját papucsomtól megijedni.
Szeretjük az állatokat, de ennyire azért nem: az együttélés megszüntetése végett beszereztünk két macskát és egy elektromos egérriasztót. Hogy melyik volt a hatékonyabb, nem tudom, de tavaly, hála istennek, egy hónap riasztási idő után Jerry-ék elköltöztek. Az idén viszont hiába aktiváltam a riasztót, még nem hatott – optimista vagyok, biztosan el kell teljen egy bizonyos idő, hogy érzékeljék az ultrahangot. Addig pedig békésen élünk együtt.
Ebben az évben sokkal hamarabb költöztek be hozzánk Jerry-ék, felkészületlenül ért, mint minden évben az árvíz a világot. Akkor kezdtem egérre gyanakodni, mikor a kutya száraztápja rendszeresen fogyni kezdett. Aztán, amikor egy álmos reggelen az angol vécéből szembenézett velem Jerry, biztos voltam benne, hogy eljött az ősz és a nagy hajtóvadászatok ideje.
Hirtelen kezdtem Tomnak érezni magam, az összes szeretetem és együttérzésem a kis, szürke jószág iránt elmúlt, és egyetlen módját alkalmaztam a vécéből való távozásnak, lehúztam többször. De az egér túlélő fajta, tovább búvárkodott a vízben, majd erőre kapva pedálozott volna kifelé, míg nem kicsit megsegítettük távozását a vécékefével. Ez alkalommal a visszafelé út hatásosabbnak bizonyult.
Azóta bármely rokon példányával találkozunk a lakásban, csak üldözzük, próbáljuk bekeríteni, és várjuk az ultrahang hatását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése