Nyaralás házi kedvenc nélkül

Tavalyig a macskákkal kapcsolatban egyetlen pozitív dolog sem jutott eszembe. Sőt, sajnos, kifejezetten utáltam őket. Rázott a hideg, még ha rágondoltam is, hogy hozzá fog dörgölőzni a lábamhoz. Utáltam, hogy nyávog, és közben felpúposítja a hátát, ki nem állhattam a szemét, a szőrét, szóval nagyjából semmit nem szerettem a macskában. Azóta meg felháborodottan perelek koromfekete egyéves cicánkkal, ha nem hagyja, hogy ölembe véve simogassam.

Tavaly ősszel, amikor naponta két egeret kellett kiirtani a lakásból, éjszaka pedig nem lehetett aludni a rágcsálástól, hosszas tépelődés után úgy döntöttünk, hogy beszerzünk egy macskát. Sosem volt házi álla - tom, nemhogy macskám, szóval nagyjából a tévén kívül semmilyen kapcsolatban nem voltam az állatokkal. Ahonnan elhoztuk Máffint (tájidegen nevét magyar helyesírással törzskönyveztük) hat, alig egyhónapos kiscica kóválygott az udvaron. Meggyőztek, vigyünk kettőt, ne csak egyet, úgyis akkora kertünk van. Így lett a mienk Csipesz is, bár ő sajnos nagyon rövid ideig.

Máffin nagyjából egész nap ugrál a kertben, könnyedén oson fel a háromnégy méteres fákra fenyőrigó, mókus és sárgarigó után. Lesben áll, majd támadás következik. Eddig még nem láttam győzni madárral szemben, de pelét és egeret már lógatott haza boldogan a szájában. Szokott szitakötőket, lepkéket, virágokat, méheket, szúnyogokat kergetni, mindent, ami mozog. Télen boldogan pofozgatja a húszcentis hóból előkapart faleveleket, és begyűjti az összes csillag alakú hópihét. Máffin hímes tojásként éldegél nálunk. Mióta Csipeszt elütötték, óraműpontossággal minden nap sötétedéskor, de még inkább kicsivel előtte bevisszük a házba. Aztán benti cicaként folytatja további életét: vagy szunyál a kanapén, vagy dörgölőzik, vagy simogatjuk, vagy kedvenc agyonrágott műegerét vadássza addig, míg álomra nem hajtja nagy, puha, kerek bagolyfejét a verandán levő kibélelt vesszőkosárban. Olyan szemei vannak, mint egy, mentolos cukorka, és puha-puha, fényes koromfekete, csillogó bundája. Kedves, bújós, és közben nagyon önálló. Egy ilyen cicát elég szívszorító itthon hagyni, egyedül, nyaralás alatt. Utazni nem utazott soha, csak az állatorvoshoz, és különben is, a macskák nem szeretik az idegen helyeket. Pár napra Udvarhelyre mentünk, de szakadt meg a szívünk, hogy vajon Máffinnal mi van. Főleg, amikor 200 kilométer távolságból második este azt hallottuk, hogy éppen aktuális macskaszitterünk nem tudja befogni Máffint este, és talán kint fog aludni. Az összes anyai, anyatigrisi, macskaanyai szeretet előjött, és féltő védelemmel akartunk visszarohanni, hogy berakjuk Máffint estére az előszobába. Mert úgy szokta meg, és soha életében nem aludt kint éjszaka. És le sem tudnám hunyni a szemem, ha Máffin csak egy éjszaka is, de kint aludna.

Vajon Bulgáriából hogy fogunk hazajönni, ha Máffin véletlenül nem kerül elő sötétedés előtt?