2010. április 26., hétfő

Szentgyörgysaláta


Ha alaposan részt vettünk a Szent György napokon, vagyis a lehető legtöbb kézműves terméket, vásári csecsebecsét, miccset és sört felvásároltuk, és a legjobb fizetős koncerteken is ott voltunk, akkor minden bizonnyal így hónap vége felé pénztárcánk is kiürült. Hát így jártunk mi is. Vasárnap délután – boldogan, a vásárban beszerzett legújabb kedvenc fülbevalótól, és gondterhelten, a kongó bankkártyától – gondoltam, körbenézek a kertben. Őseink is így tettek az ínséges időkben: szószerint mindent megettek, ami élt, mozgott és ehető volt körülöttük. Tavasz elején még elég kevés olyan dolog van, amiből kiadós ebéd lesz: a csalán már némileg elöregedett, a gyermekláncfű nem túl energiadús önmagában. Számbavéve az ehető zöldállományt arra a következtetésre jutottam, hogy szentgyörgysaláta leves lesz holnapra. A sok betermelt miccs után, valami könnyebbre vágytunk, ezért megújult erővel – hogy ma legalább megússzuk a költekezést, térdeltünk be az aprócska fénylő zöld lapik közé. Ilyenkor áprilisban rengeteg van, kedvünkre válogathattunk: előnyben részesítettük azokat, amelyek nem voltak virágosak. Gyönyörűek az aranysárga virágocskák, de fogyasztásra alkalmasabbak a fiatalabb és virágtalan levelek.
Míg dúskáltuk a rengeteg saláta között eszembe jutott, hogy elődeink nagy mennyiségben fogyaszthatták, ha ennyiféle névváltozata ismeretes (aranysaláta, búzaeső, fügegyökér, galambbegy, galambsaláta, Isten búzája, kakukksaláta, kisfecskefű, mennyei árpa, rigótök, tavaszi saláta varjúmogyoró, versengősaláta, zsibavirág.) a nálunk leginkább szentgyörgy - vagy papsalátaként emlegetett növénykének.
Mindamellett, hogy üde zöld lapija és aranysárga virágának látványa feldobja az egész napunkat, fogyasztása egészséges: tele van C vitaminnal, régebb állítólag skorbut ellen is használták. Készíthetünk belőle főzeléket, használhatjuk salátákhoz – akárcsak a gyermekláncfüvet– de én leginkább mégis a lapiból készített levest szeretem. Elkészítése, akárcsak a rendes saláta levesé – használjunk hozzá jó sok fokhagymát, a most frissen bújó zöld szár kiváló hozzá. A leves „energiatartalmát” növelhetjük sok púpos tojásrántottával.
Ha már elegünk van magára a sok zöldből, készíthetünk friss, kapros paszulylevest szentgyörgysalátával. Az óriási bivalypaszuly kiváló aromáját kiemeli a friss ropogós saláta, amit, hogy frissességét megőrizze, csak akkor kell beletteni, ha már megfőtt a paszuly.
Vigyázat nem összetévesztendő a mocsári gólyahír és a szentgyörgysaláta. Mindkettő csalogató és első látásra nagyon hasonlítanak egymásra, de a szentgyörgysaláta lapija valamivel kisebb, szabályosan kerekebb és mérgező.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése