Drukkoltunk, hogy ne essen Medárd napján, de Margitot már nem hatottuk meg. Június 10. óta – hogy nehogy sutba dőljön a népi meteorológia igazságértéke – minden délután zuhog. Állítólag nem csak Medárdra érvényes a nagy bölcselet: hogyha aznap esik, még negyven napig kapkodhatjuk lábunkra a gumicsizmát. Ezt már nem állítják olyan határozottsággal, mint Medárdot, de valami csak van a dologban, mert Margit napja óta esik, óraműpontossággal minden délután. Ebből kifolyólag a gyom, mintha húznák felfelé, úgy nő.
Van, hogy az embernek rossz napja van, és van úgy, hogy egyszerre több ilyen is összegyűl egymás után, vagy éppen csak történetesen évek óta beszűkült aggyal ülős, értelmiségi kultúrmunkát végez napi nyolc és még annál is több órában. Csak ül és ül, és mozgástere a fénymásolásra vagy a napi kávé elkészítésére korlátozódik. Ilyenkor áldásnak számít az, ha akad egy kert, ahol térdig kezd érni a gyom. A kerti munkálatok fölöttébb hasznos voltáról már komoly és haszontalan szakirodalmak is születnek napjainkban. Olvastam olyat, hogy hogyan kell egyik kezünkben vízzel töltött műanyag palackokkal hajlongani, miközben másikkal gyomtalanítjuk a talajt. És nem, nem az öntözés végett emelgetjük a palackot, hanem hogy szép egyenletes izmokat növesszünk. Volt olyan is, ahol azt tanácsolták, hogy lehajlás közben emelgessem a kapát a fejem fölött, egyenes háttal: izmosít és javítja a tartást. Hát a szomszédnak nem ez lett volna a véleménye…
Mindenesetre egy kiadós gyomlálás csodákra képes, receptre kéne felírják mindenkinek legalább hetente kétszer. Ha jól csináljuk, nagyjából a hajszálainkat leszámítva, minden porcikánk részesül egy kis wellnessben. A heti rendszerességgel elvégzett kapagyakorlatok – a gyomok szempontjából legalább háromnaponta ajánlott –megközelíthetik egy Pilates-óra eredményességét.
Két és fél óra gyomlálás és kapálás után az ember mintha újjászületne. Örültem, hogy nem felüléseket csináltam ez idő alatt egy konditeremben, két négyzetméteren, további tizenöt emberrel. Jólesően fájt minden porcikám, megnyugodva, elégedetten, minden panaszomat megosztva a közben besegítő fekete cicánkkal, szemléltem a számomra csodálatossá változott ágyásokat – bár még messze áll attól, hogy olyan legyen, mint a szomszéd kertje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése