Hanyagoljuk az egrest?

Az egreshez régi barátság fűz: azóta vagyunk jó viszonyban, amikor még nem lehetetett télen–nyáron gyümölcsök garmadáját kapni minden üzletben. Akkor még tudtuk, hogy mi a szezongyümölcs, nem vásárolhattunk januárban is epret, nem volt banán (legalábbis nem nálunk), és alig vártuk minden nyári hónap gyümölcsének megjelenését.

Tudtuk, mikor érik a rebarbara, a málna, az eper, a szőlő, és alig vártuk, hogy a szomszéd útra hajló nyárialma ága leejtse vajpuha gyümölcsét. Akkor volt az, hogy zöldborsót, karalábét, friss murkot is csentünk a konyhakertből, mert nagyszülői utasításra nem ehettük csak úgy a friss zöldségeket: be kellett osztani.

Titokban ücsörögtünk az egresbokrok alatt is, mert kellett jusson levesbe, mártásnak. A tikkasztó nyári melegben az egy egresbokor nem volt elegendő négy unokának, és még a déli ebédhez is. Tehát minél tiltottabb volt, annál jobban szerettük. Már a virágzásnál lestük, számolgattuk, hogy milyen lesz az idei termés, aztán nyomon követtük növekedését a mákszem nagyságútól a beérésig.

A tavaszi zöld még csókra húzta a szánkat, de szárát és bajuszát letépve nyakaltuk, amíg csak hagyták. A napos oldal felé eső termések hamarabb pirultak, s ha átváltottak rózsaszínesbe, már igazi csemegének számítottak. Ha volt még, ami megvárja, hogy szinte bordóvá érjen, az volt ám az igazi, vasárnap délutáni tiltott desszert.

Ma meg lassan nem tudjuk, mikor van tél, és mikor nyár, mikor és hol érik be az alma (a fákon-e vagy az áruházak polcain), az egres szinte feledésbe merül, pedig tucatnyi ételünk üdítő ízesítője lehetne.

 http://www.hirmondo.ro/web/index.php/kornyezetunk/26687-Hanyagoljuk-egrest.html