A falusi már-már szinte nyaralós élet legszebb pillanata, amikor az ember fürdőruhában mászkálhat a kertben, a harminc fok árnyékban, és néha odalépik a vízcsaphoz, s erős vízsugarat fröcsköl magára. Nem kell vigyázni, óvatoskodni, nem számít semmi, úgyis 5 perc múlva meg vagy száradva. És különbenis a konyhában is kellemesebb mezítláb, nedves fürdőruhában kavargatni az ebédet. Így jártam a tegnap: egész nap fürdőruhában mászkáltam-mint az igazi nyaralásokon-persze ezt megelőzően bekentem magam napkrémmel. Ebédre halat és zöldségeket sütöttünk rácson. Igazi tenger feeling volt, annyira, hogy a halat nem tudtam megenni, olyan erős íze volt, mintha még egy pohár algás tengervizet is ittam volna hozzá. Aztán beborult és esni kellett, de jó érzés volt, hogy nem kell sehová rohanni haza. Épp csak begyűjtöttük a kerti székeket és a száradó ruhát, és már otthon is voltunk. azt hiszem a nyárban ezt a spontán kötetlenséget szeretem leginkább, hogy csak magamra kapok egy papucsot és vm. lenge ruhát, napaszemüveg, s már lehet is rohanni a világba.
Az udvaron hámozok zöldséget, reszelek káposztát, nem számít, ha leesik belőle egy darab a földre, s a kerti csapnál gyorsan le lehet öblíteni a használt edényeket.
Zöld petrezselyemért csak két lépést kell tenni, bazsalikomért hármat, és ha virág kell az asztalra az is akad, mert előregyártott csokrok helyett egy szál aranysárga orbáncfű is jól mutat a kecses üvegben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése