Besegítünk a természetnek

Madáretetőt már az iskolában szerettem volna. Persze szerettem volna biciklit, katonát, meg mindenfélét, de a madáretető mindig ott bujkált a listán. Tömbházas gyerekként viszont nincs sok rutinom a barkácsolásban. Talán a kertben most sem lógna a pónyik vastagabb ágáról a madárlak, ha nincs életemben az a kicsit türelmetlenkedő hang, amit minden férfi ismer, egyszóval egy, aki az ember életének értelmet és főként feladatot ad. E hétvégi feladatunk, mondanom sem kell, a madáretető lett.

A legtöbb háztartásban azért akad szeg, kalapács, fűrész. A hiányzó összetevő, a fa ezúttal egy nemrég összeszerelt lépcső mellékterméke: cseresznyeszínűre pácolt, lakkozott fosznidarabkák. És akadt egy kis OSB, azaz préseltlemez is, ami szintén jó anyag, ha nem szánunk neki tartófunkciót.

Két nagyobbacska darab „lépcsőt” egyenformára fűrészeltünk – itt elkel a segítség, ugyanis a lakkozott deszka hajlamos a csúszkálásra, az éles szerszám esetleg eltévedhet. A deszkák végét oldalasan levágtuk, elvégre nem egy fadobozt szeretnénk, hanem olyan etetőt, amelynek tetején nem áll sokáig a hó.

A tetőhöz a korlátból megmaradt darabkákat vagdostuk egyforma hosszúra – a középen kivésett darabok is hasznosak, hiszen majd innen akasztjuk fel a házat. (Az etető azért lóg alá a fáról, mert így nem a mindig éber macskánkat etetjük jóféle cinegehússal, hanem a fázós cinkéket finom magokkal.) A tető rögzítése előtt két kisebb lécecskével ideiglenesen összeszegeztük az „épület” elemeit, ami azt garantálta, hogy az oldalsó falak párhuzamosak maradnak. Ha nem találunk el a deszka mélyében egy bogot, akkor innentől egyszerű a dolgunk.

Jöhet az OSB. Az etető házát egyszerűen körberajzoltuk az anyagon, majd elfűrészeltük – az OSB-vel ez sem gond, nem esik szét. Az etető hátsó falát néhány szeggel rögzítettük, majd megismételtük a folyamatot a padlóval is. Az ideiglenes rögzítőket a művelet elkezdése előtt eltávolítottuk, majd miután a préselt lemez már a helyén volt, visszaszegeztük.

Mivel az etető egy ágon lóg, elég egy kismadár súlya is ahhoz, hogy hintázni kezdjen. Ez persze ahhoz vezetne, hogy a köles vagy más, madárnak való eledel (ennek óriási szakirodalma lelhető fel az interneten) a földön köt ki. Jobbnak láttuk a házikó bejáratát egy magasabb küszöbbel ellátni – ami a továbbiakban benn tartja a csemegéket.

A favédővel kezelt deszka jobban bírja az évszakok változását – ezért is használtunk lakkozott anyagot. A fűrészelés mentén azonban maradt néhány felület, amit az időjárás hamarább kikezdhetne. Ezekre a felületekre fáradt motorolajat kentünk – ezt a megoldást régebb az iskolák padlójának ápolására is alkalmazták, ami a fekete szín mellett egy nem túl kellemes szagot is kölcsönzött az osztálytermeknek – a nedvesség ellen viszont jól védi a deszkát, és a talajba sem jut el.

A madáretető elkészítése tulajdonképp egyszerű, még az irodai munkához szokott emberek számára is. Sokkal nagyobb kitartást igényel a madarak folytonos ellátása, mert ha már egyszer magunkhoz szoktattuk őket az eledellel, akkor máshol már nem fognak keresgélni az éhes csőrök: ha abbahagyjuk az etetést, elpusztulhatnak, és a kezdeti jó szándék komoly kárt okoz. De tudják mit? Bízunk abban, hogy aki madáretetőt készít, az rossz ember nem lehet.
 (Írta és alkotta Bence)