Nem kandúr, de fekete és puha

                  WEÖRES SÁNDOR : FEKETE KANDÚR

               Szívem görcs, vérem szilvalé,

             közeledem hetven felé.

Macskánk gyógyítja májamat,

ráborul és meleget ad,

vérrel fűtött kis termofor,

karmos talpakkal megtipor.

Állat-lényének deleje,

akár őserdő ereje.

Mint fűből szűrt tea,

áthat pezsdítő árama.

Tappancstól fülig fekete,

bundája, bajsza, termete,

de arcából süt élesen kerek

két citromszínű szem,

s az élő sötét vánkoson

ezüstös fényhullám oson.

Féléves múlt és bölcs nagyon,

tudós, tapasztalt doktorom.

De nem soká időz velem,

nem bír megülni egy-helyen,

nagyot szökken, nem is köszön,

már fönn cikáz a fatetőn.

Gombot, csatot butor alól s

elgurult pénzt előkotor,

mindent vizsgál, zugokba túr,

a kertben, házban ő az úr.

Ha lót-fut élettel tele,

én is száguldoznék vele,

feledném annyi évemet

s hogy vissza élni nem lehet.

Keress meg!

Bársonytalpak

Bársonytalpak cikázgatnak,
összevissza, fel és le,
hipp-hopp, bőszen futkároznak,
itt a játék ideje.

Nincs akadály, gátlás - semmi...
pillanat és csatáznak,
szünetel a dorombolás,
dobbantónak használnak...

Repül a könyv, toll és párna,
a lakás egy csatatér,
cicalábak akciója
félóra, míg véget ér.

Mikor végre kifáradnak,
elfogy cicaerejük,
összeszedek ezt-azt, amazt,
keresgetem a helyük...

Cirmos macskák elpihennek,
eljárták a táncukat,
tegyen végre rendet gazdi,
ártatlan mosakszanak...

Pihenniük kell elvégre,
szünetel a forgalom,
cicaálmok, hol tanyáznak,
dorombol a nyugalom.