Cicaszeretet

2009, ősz, amikor még kicsik voltak, és ketten boldogítottak

Máffinank bevett szokása, hogy ha a laptopból bármiféle hang-beszéd vagy zene- kijön, akkor ő képes a szoba századik zugából is előfutni, és lecsatázni a laptopot az ölemből. Ez rendszerint akkor szokott bekövetkezni, amikor a legjobban kellene dolgozzak. Ilyenkor vagy érzi, hogy most már elég, káros az egészségre a munka, és kicsit abba kéne hagyni. Vagy csak úgy puszta szeretethiánya van. Vagy féltékeny. (Mert az is szokott lenni). Minden esetre, én a legelső opciót szoktam figyelembe venni, és ha még öt percre is, de abbahagyok, minden munkát, s olyankor nagy simizések következnek. Ma is így volt. Ahogy a felvett, és éppen leírandó hanganyag megszólalt, Máffin előtermett a hálóból, ahol  mellesleg, az igazak álmát aludta. Majd következett a szokásos rituálé: először megnézi, hogy tényleg jól hallotta-e, biztos-e, hogy abból az izéből jön a hang, majd megszagolja, és addig bökdösi az orrával, míg észrevétlenül, az ölömbe a laptop helyett ő kerül. De nem olyan egyszerű a dolog, először következik, egy kb. 10 perces dagonyázás, ami akár narancsbőr masszázzsal is felérne, majd, ha megtalálta a helyét, és minden biztonságos, befészkeli magát, és felnéz rám, hogy ő kész van, lehet simogatni. A kis meleget árasztó kupac, boldogan és elégedetten elkezd szuszmogni és félig aludni. Mikor már az ember jól beleéli magát, hogy egy igazi hús vér, házi stresszoldója van, akkor egyet gondol s tovább áll. Ilyen a cicaszeretet. (Ha úgy érzi,hogy túl sokat dolgoztál, és újra szükséged van rád, megint jön.)