Eszembe jut a fenti, kissé agresszív gyerekkori poén, valahányszor lehajolok egy túlérett, mézédes lila golyóbisért. Főleg, ha még falusi szokás szerint a kapu előtt elhaladó szomszéd köszönés helyett bekiált, hogy: na, szilvázunk, szilvázunk? – s azzal megy is tovább. Nekem meg akarva-akaratlanul a kékülés jut eszembe, de csak ennyit mondok: egészséget!
Valamiért nem vagyok oda a szilváért, pedig a kertben egymást túlharsogva roskadoznak a megterhelt fák. Az idén rengeteg lett – valószínűleg a nem éppen legtökéletesebb metszés következtében egyik évben dézsaszámra hordjuk be az almát, másik évben meg a temérdek szilvát gyűjtjük nem túl nagy lelkesedéssel. Gyermekkorom nyarait bearanyozták a papilakhoz tartozó többhektárnyi kertet szegélyező szilvafák. Azokon valahogy mindig száz - ezer szilva nőtt, felmenőink pedig úgy gondolták, hogy tökéletes feladatnak bizonyulna, ha mi gyerekek szedegetnénk fel a patakhoz, a kerítés aljába beguruló példányokat a kétméteres fűből.
Nem vagyok jóban a szilvával, hiába az egyik legelterjedtebb – a legnagyobb szilvatermelő országok közt az élen járunk – és legolcsóbb gyümölcsünk. Pedig napi két marék szilva is elég lenne ahhoz, hogy szervezetünkre pozitív hatást gyakoroljon. Rostanyag tartalma megköti a belekben a felesleges zsírt, ezért nem rakodik le a csípőn, combon és deréktájékon. Erős vízhajtó hatású, sok benne a B-vitamin, ennek köszönhetően ápolja az idegeket, és javítja a stresszel szembeni védekezőképességet. Nem tartalmaz sok szénhidrátot, ezért nagyobb adagban is fogyaszthatjuk. Emésztésserkentő, laxatív és salaktalanító hatása mellett képes szabályozni az étvágyat is.
Egyes kutatások azt is igazolják, hogy az aszalt szilva az egyik leghatásosabb rákellenes gyümölcs. Tehát ne hagyjuk kárba veszni a kilószámra darazsak áldozatául esett szilvákat, hanem együnk meg legalább napi fél kilót, s amivel nem birkózunk meg, főzzük be, fagyasszuk le, készítsünk kompótot vagy aszalt szilvát belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése